A Machineseeker EHF Bajnokok Ligája 2023/24-as szezonjának 6. fordulójában a Barça csapatához látogattunk. A mérkőzés első támadását a hazai csapat vezette, Dika Mem révén gól is szereztek belőle a katalánok. Első találatunkat Ludovic Fabregas jegyezte, aki a bemutatásnál hatalmas tapsot kapott. Az Építők a Marguc, Sandell, Remili, ElDeraa, Descat, Fabregas sorral kezdett, Corrales a kapuban. Védekezésbe Ligetvéri Patrik érkezett. Összesen 6 gól esett az első 5 percben, szerencsére Rodrigo jól kezdett, 3 védést is bemutatott, köztük egy duplát is. Támadásban azonban kicsit kapkodó volt a játék, de Fabregas nagyon élt; hat perc után 4-4. Marguc hetest hibázott, de Corrales már 5 védésnél járt: 4-5-nél vezettünk először. Pechmalbec érkezett Fabregas helyett, nagyjából 10 perc után, (hatalmas volt a tempó). Majd Dika Mem rázta meg magát, két lerohanásból is gólt szerzett. 10-8-ra, két góllal elhúzott a Barca, és sajnos a védekezésünk sem tűnt túl stabilnak ebben az időszakban, pár másodperc alatt gólhelyzetet teremtettek a katalánok, amit persze rendre ki is használtak. Ligetvári kapott két percet, Sandell helyett Casado a pályán; 15 perc játék után 11-9.
Iszonyatos tempó, cserék mindkét oldalon, Pechmalbec élt a falban, 2 gólt jegyzett a kipattanókat megszerezve. Kicsit mindkét csapat visszavett az őrült tempóból, Dika Memre azonban nem volt ellenszerünk sajnos továbbra sem. A 20. percben cseréltünk, Remili pár hiba után pihenhetett egy kicsit. Az 1-2 gólos különbség kezdett beállni a két csapat között, sőt 15-15-nél egyenlítettünk. Casado nagyot játszott irányítóban, egy-egyezett, támadta a falat. (16-16) Dika Memre kiléptünk, ki is hagyta… Ezek a mi perceink voltak. 16-17-re vezettünk. Carlos Ortega időt kért, közben zúgott a „mindenki balra olééé”, fantasztikus volt a hangulat. Kosorotov szerezte meg a második gólját, kettővel vezettünk 2 perccel az első félidő vége előtt. Az állás 17-18 volt, 17 másodperccel a félidő vége előtt Momir Ilic időt kért. 7 a 6 elleni játék. Kosorotov gyönyörű gólt szerzett belőle, a félidőben 17-19.
A második játékrészt a Veszprém kezdte, ElDeraa révén ismét hárommal vezettünk, 17-20. Cseréltünk a széleken, Mikita Vailupau és Bjarki Már Elísson indította a második 30-at, a Casado, Remili, ElDeraa belső hármassal kiegészülve, továbbá Rodrigoval a kapuban és Ligetvári érkezett a védekezésbe. Először vezettünk 4-el Fabregas révén, 18-22-re. ElDeraa percei következtek, de Vailupau is megszerezte első gólját egy lerohanásból. Nagyon szép játék volt! A 38. percben labdánk volt az 5 gólos előnyért, de a kapuba beálló Perez de Vargas hárítani tudta Fabregas ziccerét. A Barca közelebb lopózott, a 40. percben 23-25, a támadásainkból elfogyott a lendület sajnos, de Casado elmozdít minket a 25-ről. (23-26) 23-27-nél Carlos Ortega kért időt. Kis rohanás, egy-két hiba és 45 perc után: 24-28.
5-1-es védekezésre jött ki a Barca, miután Dika Mem kért ápolást, Sandell cselezett ki mindenkit: 24-29. A 48. perc végén Momir Ilic időt kért, reagálva a Barca nyitott védekezésére. Kosorotov szerzett okos gólt, 26-31. Remiliiii 26-32, majd Dragan Pechmalbec 26-33 és Carlos Ortega időt is kért. Ez szép volt, Fiúk! A távolság nem csökkent, 52 perc után 28-35, a védekezés nagyon jó volt, támadásban valaki mindig megtalálta az utat a kapuig, ez a fajta játék Remilinek nagyon fekszik. A Barca szinte egész pályás védekezésre váltott, ami megzavarta kicsit a mieinket, így 35-30-nál Momir Ilic időt kért. Időkérés után a Barca feljött 4-re, de szépen lassan vissza tudtunk jönni arra a szintre, ahol voltunk előtte támadásban, Casado, majd ElDeraa bontotta meg a falat, a végét szerencsésen lemenedzseltük. Történelmi győzelem: 36-41.
Carlos Ortega:Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek, megérdemelték, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést. Nem vagyok elégedett a védelmünkkel. Kemény meccs volt. Fel kell ébrednünk és folytatnunk kell a munkát!
Momir Ilic:Először is, gratulálok a játékosaimnak, ez egy történelmi győzelem volt, először nyertünk itt ugyanis. Fantasztikus meccs volt, 60 percig kiválóan kézilabdáztunk. Tudtuk rotálni a játékosainkat, tudtunk pihentetni és mindenki, aki beszállt, hozzá tudott tenni. Büszke vagyok a játékosaimra. Komoly tartást, komoly erőt mutattunk ma. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy elkísértek és buzdítottak minket!
A pályán belülről
Ludocvic Fabregas: Jól játszottunk végig ezen a mérkőzésen, köszönjük a szurkolóinknak, hogy eljöttek ide Veszprémből buzdítani bennünket! Fantasztikusak voltak ma! Nagyon jól védekeztünk, ez volt a kulcs. Nem könnyű itt nyerni, de nekünk sikerült egy nagyon jó meccsel elérnünk ezt. Ez a győzelem nagy önbizalmat adhat nekünk a továbbiakra. Az igaz, hogy ez csak egy csoportmeccs volt, de egy igazán jó alakulatot győztünk ma le. Meg van az esélyünk arra, hogy az első helyen zárjuk a csoportot. Számomra személy szerint is egy különleges mérkőzés volt a mai, és szeretném a Barca szurkolóknak is megköszönni a fogadtatást!
Blaz Janc: Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez. Mindent megtettünk, de ma ők voltak a jobbak. Túl sok hibánk volt, és a védelmünk borzalmas volt. Harcolnunk kell, mert a csoportunk nagyon nehéz. Köszönet a szurkolóknak, akik eljöttek és támogattak minket!
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":14,"wins":12,"defeats":2,"drawns":0,"goals":468,"concede":408,"goal_difference":60,"points":24,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":14,"wins":8,"defeats":4,"drawns":2,"goals":454,"concede":399,"goal_difference":55,"points":18,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":469,"concede":440,"goal_difference":29,"points":18,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":462,"concede":456,"goal_difference":6,"points":18,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":14,"wins":6,"defeats":8,"drawns":0,"goals":426,"concede":439,"goal_difference":-13,"points":12,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":14,"wins":5,"defeats":8,"drawns":1,"goals":370,"concede":366,"goal_difference":4,"points":11,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":14,"wins":3,"defeats":9,"drawns":2,"goals":346,"concede":406,"goal_difference":-60,"points":8,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":14,"wins":1,"defeats":12,"drawns":1,"goals":395,"concede":476,"goal_difference":-81,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":20,"wins":19,"defeats":1,"drawns":0,"goals":803,"concede":525,"goal_difference":278,"points":38,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-25T19:14:06.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":19,"wins":17,"defeats":2,"drawns":0,"goals":688,"concede":535,"goal_difference":153,"points":34,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-22T17:33:27.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":19,"wins":15,"defeats":3,"drawns":1,"goals":660,"concede":607,"goal_difference":53,"points":31,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":19,"wins":12,"defeats":6,"drawns":1,"goals":609,"concede":582,"goal_difference":27,"points":25,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":19,"wins":9,"defeats":6,"drawns":4,"goals":570,"concede":583,"goal_difference":-13,"points":22,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":19,"wins":10,"defeats":8,"drawns":1,"goals":602,"concede":583,"goal_difference":19,"points":21,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-22T17:33:27.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":19,"wins":6,"defeats":8,"drawns":5,"goals":539,"concede":567,"goal_difference":-28,"points":17,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-22T17:33:27.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":19,"wins":6,"defeats":10,"drawns":3,"goals":549,"concede":585,"goal_difference":-36,"points":15,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":20,"wins":7,"defeats":12,"drawns":1,"goals":582,"concede":645,"goal_difference":-63,"points":15,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-25T19:14:06.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":19,"wins":6,"defeats":12,"drawns":1,"goals":551,"concede":595,"goal_difference":-44,"points":13,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":19,"wins":5,"defeats":11,"drawns":3,"goals":499,"concede":558,"goal_difference":-59,"points":13,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":19,"wins":4,"defeats":14,"drawns":1,"goals":518,"concede":631,"goal_difference":-113,"points":9,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":19,"wins":4,"defeats":15,"drawns":0,"goals":530,"concede":611,"goal_difference":-81,"points":8,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":19,"wins":2,"defeats":14,"drawns":3,"goals":507,"concede":600,"goal_difference":-93,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-03-24T08:30:14.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2025-01-16T14:32:17.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.