A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a dán Fredericia Handboldklub ellen léptünk pályára a Veszprém Arénában. A hétvégi kerethez képest egy helyen változtatott Xavi Pascual, Hoffmann helyet Elísson került be. Vezetőedzőnk pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Jensen, Elísson, ElDeraa, Cindric, Fabregas, Remili és Sandell. Védekezésben pedig Grahovac érkezett horvát irányítónk helyett. Jensen jó formában kezdte a találkozót, több védést és bemutatott, amit sajnos nem nagyon tudtuk elöl kihasználni, hiszen a dánok kapusa is hasonlóan teljesített (5. perc, 2-2). A 11. percben, egygólos dán vezetésnél egy cselt követően ElDeraa lent maradt a földön és csak társai karjában tudta elhagyni a játékteret. Helyette Kosorotov jelentkezett játékra. Pevnov második gólja után a vendégnek sikerült meglépniük kettővel, azonban sokáig nem vezettek, hiszen előbb Elísson, majd Remili is betalált (16. perc, 7-7). Xavi Pascual két cserét is végrehajtott, bő negyedóra után érkezett Pechmalbec és Vailupau is. 10 perccel az első félidő vége előtt Cindric második gólja után először vezettünk két találattal a meccsen. Ezt követően viszont gyorsan egyenlített a Fredericia, aminek köszönhetően jött is az időkérés vezetőedzőnktől. A játékmegszakítás után gyorsan visszaállítottuk kétgólos előnyünket. A folytatásban egyik kapusnak sem lehetett betalálni, a bő 4 perces gólcsendet végül Vailupau törte meg, majd Elísson is megszerezte a negyedik találatát, amivel négygólosra növeltük a differenciát (28. perc, 15-11). A szünetig mind a két alakulat betalált még egyszer, így 16-12-ről vártuk a folytatást.
A második játékrésznek a Jensen, Descat, Kosorotov, Ligetvári, Fabregas, Remili, Vailupau kezdővel mentünk neki. Támadásban Patrik helyett pedig Casado érkezett. Az első percek szorosan alakultak, felváltva estek a találatok, így a félidei különbség nem változott (34. perc, 20-16). Nem sokkal később Kosorotovval szemben szabálytalankodott piroslapot érően Pevnov, akinek így idő előtt véget ért a mérkőzés. Jensen védéseit sorra kihasználva tovább növeltük az előnyünket, Vailupau gólja után már 26-19 állt az eredményjelzőn a 41. percben. Ezt követően azonban a Fredericia pillanatai következtek, zsinórban négy találatot szerezett a dán együttes, amivel háromra zárkózott. Xavi Pascual időkérése után Pechmalbec és Cindric is játékra jelentkezett. Ezt követően Gudmundur Gudmundsson tanítványai továbbra sem lassítottak és a hajrára fordulva feljöttek egyre (51. perc, 29-28). Vezetőedzőnk újabb cserékkel nyúlt bele a találkozóba, érkezett Corrales és Sandell is. Rodri védése után Descat talált be, amivel három góllal sikerült meglépnünk. A meccs utolsó percének kétgólos vezetéssel vágtunk neki, majd eladtuk a labdát, így már csak egy találat volt a differencia. Az utolsó szó viszont a miénk volt, Casado állította be a 34-32-es végeredményt.
Veszprém Handball Club – Fredericia Handboldklub 34:32 (16:12)
Gudmundur Gudmundsson: Először is szeretnénk megköszönni a Veszprémnek ezt a mérkőzést és egyben gratulálunk is nekik a győzelemhez. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen nagyszerűen kézilabdáztak ma egy hihetetlen erős Veszprém ellen. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk is jó volt ma, és támadásban is szervezetten teljesítettünk. Kihasználtuk a lehetőségeinket és a taktikai dolgokat is betartottuk. Láttam a csapatomon, hogy nagyot küzdenek, aminek egy borzasztó szoros meccs lett az eredménye. Nem könnyű ilyen atmoszférában és ilyen szurkolók előtt játszani. Voltam már itt korábban is, akkor is Pazar volt a szurkolás, de azóta csak jobb lett. Összeségében elégedett vagyok, hiszen kiemelkedő játékot produkáltunk.
Xavi Pascual: Nagyon nehéz mérkőzés volt számomra a mai, amikor edzőként elveszítesz egy játékost, - de legyen az az ellenfél játékosa, mindegy-, az tényleg szörnyű érzés. Tudjuk, ez benne van a sportban, de senki nem szeretné látni ezeket a jeleneteket. Nagyon büszke vagyok a csapatomra! Nem játszottunk jól, nem koncentráltunk eléggé, de talán Yehia ElDeraa sérülése is hatással volt ránk. Ami számomra fontos, az, ahogy a csapatom megmutatta elkötelezettségét a klub iránt, hogy végig küzdöttünk. Nehéz időszakban vagyunk, sok meccset játszunk, muszáj lesz pihentetnünk a játékosokat. Ma egy nagyszerű embert veszítettünk el, előfordulhat, hogy az egész szezonra. Nem vagyok elégedett, de még egyszer, nagyon büszke vagyok a csapatomra.
Thorsten Fries: Fantasztikus volt ilyen hangulatú Arénában pályára lépni. Büszke vagyok én is a csapatra, hiszen nagyon jól játszottunk. Szerintem rajtunk kívül senki sem hitt abban, hogy ilyen szoros mérkőzést tudunk majd itt játszani. Megmutattuk azt, hogy milyen kvalitás rejlik bennünk. Remélem, hogy a szurkolók is élvezték, mert számunkra ez egy életre szóló élmény volt. Köszönjük szépen!
Nedim Remili:Azt gondolom a vezetőedzőnk mindent elmondott, a sérülés után megpróbáltunk csakis a játékra, a meccsre koncentrálni, de így, hogy vége, most már mindenki Yehia ElDeraa-ra gondol. Ő nagyon fontos barátom ezért mikor lefújták a meccset, csak arra tudtam gondolni, hogy van, hogy vidítsam fel. Ez a legfontosabb most.
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.