A Bajnokok Ligája hatodik fordulójában a HC Eurofarm Pelister otthonában, Bitolában vendégeskedtünk. Az észak-macedón csapat egy döntetlennel és négy vereséggel állt a csoport nyolcadik helyén, mégis teltház várta a mérkőzést a Boro Curlevski Arénában. A játékot ellenfelünk kezdte, mi a Descat, Grahovac, Ligetvári, Fabregas, Remili, Vailupau sorral álltunk fel védekezni. Rodrigo a kapuban. A pad végén pedig Luka Cindric és Sergey Kosorotov várta a cserét. Az első gólunkat egy szép átlövésből pont Kosorotov szerezte. (1-1) A mérkőzést jól kezdtük, nagy sebességgel és dinamikusan játszottunk, így az első 5 perc után 2-4-et mutatott az eredményjelző. Rodrigo védett pár perc elteltével 3-at is, Luka Cindric pedig fantasztikus dinamikával cselezte be magát a falba és szerzett gólt betörésből. A következő percek is nagyszerű veszprémi kézilabdát hoztak, negyedóra elteltével 7-11-et mutatott a Boro Curlevski aréna kijelzője. Sandell érkezett Remili helyett, Pechmalbec Fabregas helyett, de leszakítani nem sikerült a Pelistert, ráadásul a védekezésünk is felpuhult valamelyest, kis kapkodás volt érezhető a társaságon. A hazaiak fel is jöttek kettőre (12-14) a 25. percben. Rákapcsoltunk egy kicsit, az ellenfél hibáit kihasználva, Cindric szemfülességével és a szélsőink, Descat és Vailupau biztos helyzetkihasználásával hattal is vezettünk. A félidő csak +5, 12-17 volt.
A második játékrészt mi kezdtük a teljes kezdőcsapattal a pályán. A félidő első gólját Fabregas szerezte, befutva az üres területre, szép gólt szerzett, védekezésbe pedig Ligetvári és Grahovac érkezett, Remili és Cindirc helyett. A félidő eleje mondhatni egészen hibátlan, tetszetős játékot hozott, szédületes Remili passzokkal, labdaszerzéssel, gyors pattogós védekezéssel, vezettünk is 7 góllal, 45 perc után. (16-23) Érkezett Casado és Pechmalbec az utolsó negyedre, a Veszprém nagyon koncentráltan játszott, teljesen leszakítani nem sikerült ugyan a Pelistert, de a meccs teljes kontroll alatt volt. Az 50. percben Pechmalbec kapott kétperces büntetést, de közelebb nem tudott jönni a hazai csapat. A végén még Grahovac kapott pirosat nyakra ütésért, Rodrigo Corrales pedig 15 védéssel zárta a meccset, a végeredmény: 23-30.
HC Eurofarm Pelister - Veszprém Handball Club 23–30 (12 - 17)
Xavi Pascual:Mindig nagyszerű érzés olyan helyen játszani, ahol teltház van és ilyen hangulat. Ez igazán fontos a sportunk számára. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen a sérülések miatt nehezebb napokat élünk meg. Azonban azok, akik a helyükbe lépnek, kiválóan teljesítenek. Fontos két pontot szereztünk ma, amivel a csoportunk élére álltunk.
Luka Cindric:Nagyon jó volt ismét Észak-Macedóniában játszani, hiszen itt mindenki szereti a kézilabdát. Gratulálok a Pelisternek a mai teljesítményéhez. Nem egyszerű itt nyerni, de koncentráltak voltunk végig és ennek köszönhetően begyűjtöttük a két pontot.
Alekso Lembanov:Az egyik legerősebb együttes ellen játszottunk ma, akik a végső győzelemre is esélyesek. Megtiszteltetés volt ellenük pályára lépni. Nem volt sok időnk felkészülni erre a meccsre, hiszen kedden bajnoki mérkőzést játszottunk. Azt gondolom, hogy a védekezésünk egész jó volt, azonban a Veszprém így is sok könnyű gólt szerzett.
Petar Atanasijevic:Azt gondolom, hogy a másodedzőnk elmondott mindent. Megtiszteltetés volt az egyik legjobb csapat ellen játszani. Sajnos csak egy napunk volt felkészülni erre a mérkőzésre, de én így is gratulálok a csapatomnak. A szurkolóknak pedig köszönjük a támogatást.
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.