A Bajnokok Ligája nyolcadik fordulójában hazai környezetben léptünk pályára az Orlen Wisla Plock ellen. A hétvégi kerethez képest egy helyen változtatott Xavi Pascual, Janowszky helyett Marguc került be. A mérkőzésre pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat vezetőedzőnk: Corrales, Elísson, Pálmarsson, Cindric, Fabregas, Remili és Marguc. Védekezésben Ligetvári és Pechmalbec érkezett Elísson és Pálmarsson helyett. A találkozó első gólját Cindric szerezte, amire két találattal válaszolt a Plock, aminek köszönhetően magához ragadta az előnyt. Ezt követően azonban egy 4-0-s periódust produkáltunk, így máris mi vezettünk hárommal (8. perc, 5-2). Közel negyedóra játék után, 7-4-es vezetésnél Pechmalbec megkapta a lehetőséget támadásban is, majd Pálmarsson megszerezte harmadik gólját, amivel négygólosra hízott az előnyünk. Jött is az időkérés Xavi Sabaté-tól. A játékmegszakítás után Casado és Kosorotov is érkezett. Irányítónk és balátlövőnk is jól szállt be, az ő góljaikkal tartottuk a már korábban megszerzett négygólos előnyünket (19. perc, 11-7). A félidő végén Pechmalbec helyére Fabregas jött ismét támadásban, majd Remili találata után, 15-10-nél először volt öt a differencia. Az utolsó öt percet a vendégek nyerték 3-2-re, így 17-13-ról vártuk a folytatást.
A második játékrészt egy kivétellel kezdőcsapatunkkal kezdtük meg, Cindric helyett Casado irányított. Az első percekben sikerült tovább növelnünk az előnyünket köszönhetően a feszes védekezésünknek, Corrales védéseinek és a góloknak, amiket ezekből szereztünk (38. perc, 21-15). A folytatásban Xavi Sabaté csapatának jött ki jobban a lépés, aminek következtében négyre zárkóztak. Pár támadással később azonban újfent hat volt már közte, hiszen Fabregas és Remili találataira sem jött válasz a lengyelektől. Támadásba Kosorotov, a kapuba pedig Jensen érkezett, utóbbi egyből egy védéssel mutatkozott be. Ezt követően állandósult az 5-6 gólos veszprémi vezetés (50. perc, 25-20). A hajrára fordulva Pálmarsson jött Kosorotov helyett, aki előbb betalált, majd hetest harcolt ki, amit Remili értékesített, ezzel pedig a találkozó lényegi részét eldöntötte. Végül 30-26-os győzelmet arattunk a Plock ellen, amivel továbbra is vezetjük a csoportunkat.
Veszprém Handball Club – Orlen Wisla Plock 30:26 (17:13)
Xavi Sabaté: Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek a mai győzelemhez. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, annak ellenére is, hogy kikaptunk, hiszen minden tőlünk telhetőt megtettünk. Egy kiváló Veszprém ellen szerepeltünk jól, a második félidőben például hatgólos hátrányból jöttünk vissza három találatra. Ezt követően azonban vétettünk egy pár hibát, amit a Veszprém kihasznált. Ebben biztos, hogy fejlődnünk kell majd a jövőben. A 7 a 6 elleni játékunk jól működött, a védekezésben azonban néha kihagytunk, ami meg is bosszulta magát. Azonban szeretnék a pozitív dolgokra összpontosítani és azt is elmondani, hogy teljes mértékben bízok a csapatomban és nagyon szeretek minden játékossal együtt dolgozni. Abban is biztos vagyok, hogy minden jól fog számunkra alakulni majd a jövőben. Jó érzés volt visszajönni és ebben a nagyszerű hangulatban játszani. Az eredmény miatt csalódott vagyok, a csapatomra azonban nagyon büszke.
Xavi Pascual: Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak, főleg azt, ahogy segítették a csapatot, de ahogy az egykori Veszprém játékosokat fogadta a veszprémi publikum az valami egészen különleges. Nagyon büszke vagyok a csapatra, több sérült játékosunk is van, ráadásul Luka Cindric is kivált az első 10 perc után, így nehéz dolgunk volt. De ez egy ilyen periódus. És Aron Pálmarsson; váó...; egy nagyszerű játékost tudtunk reaktiválni Veszprémnek. A meccsről annyit, hogy nagyon jól védekeztünk, tudtunk futni és a félidőre ki tudtunk építeni egy megnyugtató előnyt. A második félidőben pedig tovább kontroláltuk a játékot.
Tim Cokan:Szeretnék gratulálni a Veszprémnek a mai sikerhez. Azt gondolom, hogy jól kézilabdáztunk ma, a védekezésünk is rendben volt nagyjából, a 7 a 6 elleni szituációkból pedig sok gólt szereztünk. A Veszprém nagy iramot diktált és a lerohanásaikkal nagyjából „kivégeztek” minket. Azonban így is egy viszonylag szoros mérkőzést játszottunk. Most már a jövőhétre kell koncentrálnunk, hiszen a szezon egyik legfontosabb összecsapása vár ránk.
Aron Pálmarsson:Kemény mérkőzés volt, azt gondolom, hogy jó munkát végeztünk. Volt néhány védésünk a kapuban, a védelmünk is jól működött, szeretnénk ezt a formát hozni és javítani meccsről meccsre. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, főleg így, hogy Luka Cindric-nek ki kellett szállnia már az elején. Jó kézilabdát játszottunk és megszereztük a két pontot, ez volt a lényeg. Iszonyatosan boldog vagyok, hogy visszatérhettem ide, a Veszprém Arénába. Szeretnék köszönetet mondani Pasqui-nak és a klubnak, hogy lehetővé tették ezt nekem és igyekszünk közösen valami nagyot alkotni itt.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":10,"wins":9,"defeats":1,"drawns":0,"goals":333,"concede":284,"goal_difference":49,"points":18,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":10,"wins":7,"defeats":3,"drawns":0,"goals":328,"concede":330,"goal_difference":-2,"points":14,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":10,"wins":6,"defeats":3,"drawns":1,"goals":331,"concede":284,"goal_difference":47,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":10,"wins":6,"defeats":4,"drawns":0,"goals":334,"concede":318,"goal_difference":16,"points":12,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":10,"wins":5,"defeats":5,"drawns":0,"goals":313,"concede":322,"goal_difference":-9,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":10,"wins":2,"defeats":6,"drawns":2,"goals":242,"concede":278,"goal_difference":-36,"points":6,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":10,"wins":2,"defeats":8,"drawns":0,"goals":251,"concede":256,"goal_difference":-5,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":10,"wins":1,"defeats":8,"drawns":1,"goals":273,"concede":333,"goal_difference":-60,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":501,"concede":333,"goal_difference":168,"points":24,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":472,"concede":364,"goal_difference":108,"points":24,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":418,"concede":393,"goal_difference":25,"points":19,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":451,"concede":435,"goal_difference":16,"points":19,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":13,"wins":8,"defeats":4,"drawns":1,"goals":424,"concede":399,"goal_difference":25,"points":17,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":13,"wins":6,"defeats":4,"drawns":3,"goals":390,"concede":385,"goal_difference":5,"points":15,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":13,"wins":4,"defeats":6,"drawns":3,"goals":383,"concede":402,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":13,"wins":3,"defeats":5,"drawns":5,"goals":370,"concede":389,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":13,"wins":4,"defeats":8,"drawns":1,"goals":369,"concede":403,"goal_difference":-34,"points":9,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":13,"wins":3,"defeats":8,"drawns":2,"goals":345,"concede":390,"goal_difference":-45,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":13,"wins":2,"defeats":8,"drawns":3,"goals":358,"concede":401,"goal_difference":-43,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":13,"wins":3,"defeats":9,"drawns":1,"goals":350,"concede":422,"goal_difference":-72,"points":7,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":13,"wins":3,"defeats":10,"drawns":0,"goals":369,"concede":409,"goal_difference":-40,"points":6,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":13,"wins":2,"defeats":10,"drawns":1,"goals":373,"concede":448,"goal_difference":-75,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.