2024-12-04 18:45 EHF Bajnokok Ligája Jyske Bank Arena
A Bajnokok Ligája 10. fordulójában csapatunk a dán Fredericia Handboldklub otthonában lépett pályára. A hétvégi kerethez képest egy helyen változtatott Xavi Pascual, Végh helyére Vailupau került be. A mérkőzésen pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat vezetőedzőnk: Corrales, Cindric, Ligetvári, Fabregas, Pechmalbec, Remili és Vailupau. Támadásban 7 a 6 elleni játékkal vágtunk neki a meccsnek, így Ligetvári és Corrales helyett Elísson és Pálmarsson érkezett. A dánok hatékonyan kezdtek, majdnem minden támadásból gólt szereztek, aminek köszönhetően ők léptek el először két találattal (4. perc, 3-1). Sőt, nem sokkal később Martinusen második gólja után már négy volt a differencia. Ezt követően viszont feljavult a teljesítményünk mind védekezésben, mind támadásban, aminek meg is lett az eredménye, hiszen előbb egyenlítettünk, majd Fabregas találata után a vezetést is megszereztük (19. perc, 11-12). Ekkor Pálmarsson helyett Kosorotov jött, aki nem tétlenkedett sokáig, szinte egyből betalált, ezzel pedig háromgólosra hizlalta az előnyünket. Az első játékrész hajrájára Grahovac és Casado is érkezett. Az utolsó pár percben sikerült tovább növelni a különbséget, így a szünetre 20-15-ös vezetéssel vonulhattunk el.
A második félidőnek egy kivétellel a kezdőcsapatunkkal vágtunk neki, Pálmarsson helyett Kosorotov volt ott támadásban. Az előnyünket pedig szépen fokozatosan növeltük tovább, Vailupau gólja után már héttel megléptünk a Fredericia-tól (37. perc, 18-25). Ezt követően pár találatot le tudott dolgozni hátrányából a házigazda, Bisgaard gólja után ötre zárkóztak Gudmundur Gudmundsson tanítványai. Sokáig azonban nem reménykedhetek a hazaiak, hiszen a 100. tétmérkőzésén pályára lépő Elísson találata után már nyolc volt a differencia (47. perc 22-30). Ekkor már Pálmarsson volt ott a pályán, aki Kosorotov-ot váltotta, majd a hajrára Jensen, Casado, Grahovac és Hoffmann is megkapta a lehetőséget. Fiatal akadémistánk pedig első meccsén meg is szerezte első, majd egyből a második találatát is, amivel 39-28-ra növelte a vezetésünket. Végül 40-31-re behúztuk idei utolsó Bajnokok Ligája összecsapásunkat, ami azt jelenti, hogy biztos a csoportunk első helyén telelünk.
Fredericia Handboldklub – Veszprém Handball Club 31:40 (15:20)
Gudmundur Gudmundsson: Jól kezdtük a találkozót, jól játszottunk az elején, de sajnos néhány támadásunk talán nem volt elég türelmes. Sajnos nem igazán találtuk a megoldást a 7 a 6 elleni játékukra. A második félidőben 4-5 gólos vezetéssel fordult a Veszprém és nehéz volt küzdeni, faragni rajta. Azt gondolom egy jobb csapattól kaptunk ki ma.
Xavi Pascual: Köszönjük a Fredericia-nak a mai mérkőzést, büszke vagyok a csapatomra. Nagyon jól felkészültünk a mai összecsapásra, az elején volt problémánk a védekezéssel, a támadás rendben volt, de kontrol alatt tartottuk a meccset. A másodikban tartottuk a 4-5 gólos különbséget, így sikerült elhoznunk a két pontot.
Reinier Taboada: Ez egy nehéz mérkőzés volt az első 15 percben jól játszottunk, aztán volt néhány technikai hibánk. Nehéz volt kapaszkodni a Veszprémhez. A 7 a 6 elleni játékban is kemény volt védekezni ellenük. Nem tudtuk sajnos a támadásukat kontrolálni.
Bjarki Már Elísson: Nehéz meccs volt, ahogy számítottunk rá. Az edzőnk nagyon jól felkészített minket a mai összecsapásra, így magabiztosan tudtunk játszani. Az elején elmentek pár góllal, de nem estünk pánikba. Követtük a tervet és magabiztosan lehoztuk ezt a 2 pontot.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":10,"wins":9,"defeats":1,"drawns":0,"goals":333,"concede":284,"goal_difference":49,"points":18,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":10,"wins":7,"defeats":3,"drawns":0,"goals":328,"concede":330,"goal_difference":-2,"points":14,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":10,"wins":6,"defeats":3,"drawns":1,"goals":331,"concede":284,"goal_difference":47,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":10,"wins":6,"defeats":4,"drawns":0,"goals":334,"concede":318,"goal_difference":16,"points":12,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":10,"wins":5,"defeats":5,"drawns":0,"goals":313,"concede":322,"goal_difference":-9,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":10,"wins":2,"defeats":6,"drawns":2,"goals":242,"concede":278,"goal_difference":-36,"points":6,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":10,"wins":2,"defeats":8,"drawns":0,"goals":251,"concede":256,"goal_difference":-5,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":10,"wins":1,"defeats":8,"drawns":1,"goals":273,"concede":333,"goal_difference":-60,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":501,"concede":333,"goal_difference":168,"points":24,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":472,"concede":364,"goal_difference":108,"points":24,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":418,"concede":393,"goal_difference":25,"points":19,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":451,"concede":435,"goal_difference":16,"points":19,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":13,"wins":8,"defeats":4,"drawns":1,"goals":424,"concede":399,"goal_difference":25,"points":17,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":13,"wins":6,"defeats":4,"drawns":3,"goals":390,"concede":385,"goal_difference":5,"points":15,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":13,"wins":4,"defeats":6,"drawns":3,"goals":383,"concede":402,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":13,"wins":3,"defeats":5,"drawns":5,"goals":370,"concede":389,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":13,"wins":4,"defeats":8,"drawns":1,"goals":369,"concede":403,"goal_difference":-34,"points":9,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":13,"wins":3,"defeats":8,"drawns":2,"goals":345,"concede":390,"goal_difference":-45,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":13,"wins":2,"defeats":8,"drawns":3,"goals":358,"concede":401,"goal_difference":-43,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":13,"wins":3,"defeats":9,"drawns":1,"goals":350,"concede":422,"goal_difference":-72,"points":7,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":13,"wins":3,"defeats":10,"drawns":0,"goals":369,"concede":409,"goal_difference":-40,"points":6,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":13,"wins":2,"defeats":10,"drawns":1,"goals":373,"concede":448,"goal_difference":-75,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.