A K&H Liga 6. fordulójában az újonc és hibátlan mérleggel álló Győrhöz látogattunk. A hétközi kerethez képest Xavi Pascual ElDeraa sérülése miatt egy helyen változtatott, egyiptomi irányítónk helyett Janowszky került be. Vezetőedzőnk pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Corrales, Descat, Kosorotov, Cindric, Fabregas, Remili és Vailupau. Védekezésben pedig horvát irányítónk helyett Ligetvári érkezett. A találkozó gyors gólváltással kezdődött, előbb Remili, majd Bozovic volt eredményes. A következő pár perc nagyszerűen sikerült, Corrales kapuja bevehetetlen volt, a védekezésünk feszes, támadásban pedig folyamatosan betaláltunk. Ez pedig egy 5-0-s szériát eredményezett, Vailupau gólja után 6-1 állt az eredményjelzőn. Jött is az időkérés Kilvinger Bálinttól. A játékmegszakítás után több cserét is végrehajtott vezetőedzőnk, Pechmalbec mellett Casado, Sandell és Elísson is játékra jelentkezett. A mérkőzés következő periódusa kiegyenlített volt, az ötgólos veszprémi előny állandósulni látszódott (19. perc, 6-11). Egészen a 22. percig, amikor Sandell találata után már hét volt a különbség a két csapat között. Az első félidő hajrájára Pechmalbec-et Fabregas váltotta, aki egy üreskapus gól után kilencgólosra hizlalta a differenciát (23. perc, 7-16). Nem sokkal később Elísson labdát lopott, majd a ziccert is értékesítette, ezzel pedig már tíz volt közte. A szünetig két gólt le tudott dolgozni a Győr, így 19-11-es veszprémi előnyről várták a felek a folytatást.
A második játékrészre egy kivétellel a kezdőcsapatunkkal álltunk fel, Descat helyett Elísson volt ott a pályán. Az első pár percben csak úgy potyogtak a gólok, hol az egyik, hol a másik oldalon talált be valaki (34. perc, 14-22). A folytatásban kétszer is eredményesek voltunk egymás után, amivel újfent tíz volt az előnyünk. Egy büntető erejéig Jensen is megkapta a lehetőséget és ha már megkapta, akkor élt is vele dán kapusunk. Pár támadással Remili megszerezte negyedik találatát, amivel már tizenkettő volt a különbség (40. perc, 16-28). A félidő feléhez közeledve több cserét is végrehajtott Xavi Pascual, érkezett Pechmalbec, Casado, Végh és Grahovac is. Fiatal jobbszélsőnk nem várt sokáig, szinte egyből bevette a győriek kapuját, ezzel pedig tizenháromgólosra növelte a differenciát (50. perc, 20-33). A mérkőzés hajrájára Sandell Remili-t, Janowszky pedig Casado-t váltotta. Az utolsó percekre még jobban kinyílt az olló a két együttes között, Pechmalbec gólja után 36-20-re vezettünk. A hibátlan csapatok csatáját végül simán megnyertük, a 37-22-es győzelmünkkel pedig az élre álltunk a K&H Ligában.
ETO University Handball Club – Veszprém Handball Club 22:37 (11:19)
ETO University Handball Club:Bősz, Pásztor – Bozovic 5, Pieczonka, Nagy 4, Lang, Ásványi 1, Hári 1, Balogh 4, Laurinyecz, Vilovski, Mátés 1, Fazekas, Dely 1, Bombac 3, Vajda 2
Kilvinger Bálint: Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek. Megtiszteltek minket azzal, hogy ilyen lendülettel mentek bele a mérkőzésbe. Megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés, ha valaki ilyen sebességgel játszik ellenünk. Igyekszünk tanulni a mai találkozóból. Hiányérzetem azért lehet, mert túl sok könnyű gólt kaptunk. Örülök neki, hogy ennyien kilátogattak és azt gondolom, hogy mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt.
Xavi Pascual: Megtiszteltetés mindig ilyen Arénában játszani, főleg egy ilyen jó csapat ellen. Jól kezdtünk és igazából az egész meccsen jó teljesítményt nyújtottunk. Tiszteltük az ellenfelünk és koncentráltan kézilabdáztunk. Ezt egy edzőnek mindig jó érzés látni. Büszke vagyok a csapatomra.
Nagy Martin:Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez. Jó tempót diktáltak, mi pedig sajnos nem tudtuk megoldani a beálló körüli védekezést és emellett sok eladott labdánk is volt. Nagyszerű volt ilyen hangulatban pályára lépni a Veszprém ellen. Jövőhéten Szegedre utazunk, majd azt követően is fontos meccsek várnak ránk, amire teljes erőbedobással készülünk.
Rodrigo Corrales:Azt gondolom, hogy Pasqui elég jól elmondta, hogy mi történt a mérkőzésen. Sajnos hétközben elveszítettük Yehia ElDeraa-t, ami mindenki fejében ott volt és van is. Motiváltan kezdtünk az a Győr ellen, aki hibátlan mérleggel állt eddig és akinek a keretét nagyszerű játékosok alkotják. Majd a meccs többi részében is kiemelkedően teljesítettünk. Az ilyen győzelmek jobb csapattá tesznek minket. Tartozunk annyival Deraa-nak, hogy már csak miatta is minél több találkozót megnyerünk.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":10,"wins":9,"defeats":1,"drawns":0,"goals":333,"concede":284,"goal_difference":49,"points":18,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":10,"wins":7,"defeats":3,"drawns":0,"goals":328,"concede":330,"goal_difference":-2,"points":14,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":10,"wins":6,"defeats":3,"drawns":1,"goals":331,"concede":284,"goal_difference":47,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":10,"wins":6,"defeats":4,"drawns":0,"goals":334,"concede":318,"goal_difference":16,"points":12,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":10,"wins":5,"defeats":5,"drawns":0,"goals":313,"concede":322,"goal_difference":-9,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":10,"wins":2,"defeats":6,"drawns":2,"goals":242,"concede":278,"goal_difference":-36,"points":6,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":10,"wins":2,"defeats":8,"drawns":0,"goals":251,"concede":256,"goal_difference":-5,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":10,"wins":1,"defeats":8,"drawns":1,"goals":273,"concede":333,"goal_difference":-60,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":501,"concede":333,"goal_difference":168,"points":24,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":472,"concede":364,"goal_difference":108,"points":24,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":418,"concede":393,"goal_difference":25,"points":19,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":451,"concede":435,"goal_difference":16,"points":19,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":13,"wins":8,"defeats":4,"drawns":1,"goals":424,"concede":399,"goal_difference":25,"points":17,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":13,"wins":6,"defeats":4,"drawns":3,"goals":390,"concede":385,"goal_difference":5,"points":15,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":13,"wins":4,"defeats":6,"drawns":3,"goals":383,"concede":402,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":13,"wins":3,"defeats":5,"drawns":5,"goals":370,"concede":389,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":13,"wins":4,"defeats":8,"drawns":1,"goals":369,"concede":403,"goal_difference":-34,"points":9,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":13,"wins":3,"defeats":8,"drawns":2,"goals":345,"concede":390,"goal_difference":-45,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":13,"wins":2,"defeats":8,"drawns":3,"goals":358,"concede":401,"goal_difference":-43,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":13,"wins":3,"defeats":9,"drawns":1,"goals":350,"concede":422,"goal_difference":-72,"points":7,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":13,"wins":3,"defeats":10,"drawns":0,"goals":369,"concede":409,"goal_difference":-40,"points":6,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":13,"wins":2,"defeats":10,"drawns":1,"goals":373,"concede":448,"goal_difference":-75,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.