Az év utolsó hazai mérkőzésén, a K&H Liga 12. fordulójában csapatunk a Carbonex-Komló ellen lépett pályára. A hétközi kerethez képest egy helyen változtatott Xavi Pascual, Remili helyett Végh került be. A találkozón pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat vezetőedzőnk: Jensen, Hoffmann, Pálmarsson, Casado, Fabregas, Sandell és Marguc. Védekezésben pedig Ligetvári érkezett izlandi átlövőnk helyett. Az első percekben állva hagytuk ellenfelünk, Casado találata után már 5-0 állt az eredményjelzőn az 5. percben. Jött is az időkérés György Lászlótól. A játékmegszakítás után állandósulni látszódott a különbség, egészen a 15. percig, amikor Casado ötödik találata után már hétgólosra hízott a differencia. Ekkor már pályán volt Pechmalbec, Kosorotov és Végh is. Az első félidő utolsó tíz percére 16-9-es vezetéssel fordultunk rá. Ekkor Vailupau érkezett, aki első labdaérintéséből be is talált, amivel nyolc találatra növelte az előnyünket. A szünetig ebből három gólt le tudott dolgozni a Komló, így 19-14-es állásról várhattuk a folytatást.
A második játékrészt a Jensen, Hoffmann, Pálmarsson, Grahovac, Fabregas, Sandell, Végh összeállításban kezdtük. Támadásban pedig Cindric érkezett honfitársa helyett. Jensen több védést is bemutatott a félidő elején, amit elöl kihasználtunk és Végh első találata után visszaállítottuk nyolcgólos vezetésünket (34. perc, 23-15). A következő támadásból Fabregas megszerezte harmadik találatát is, ami egyben a 300. gólja volt neki Veszprém mezben. A folytatásban érdemben nem változott a differencia, Marguc büntetője után 28-20 volt az állás, ami után több cserét is végrehajtott vezetőedzőnk. Érkezett Kosorotov, Pechmalbec és Vailupau támadásba, Ligetvári pedig védekezésbe. Az 54. percben Kosorotov gólja után először léptünk meg tízzel a mérkőzésen. A hajrában tovább tudtuk növelni a különbséget, így végül 37-25-ös győzelemmel búcsúztunk a Veszprém Arénától 2024-ben.
Veszprém Handball Club – Carbonex-Komló 37:25 (19:14)
György László: Gratulálok a Veszprém sikeréhez, megérdemelten nyerték meg a mai találkozót. Ha két félidőre bontom ezt, az első harminc percet öt, a másodikat pedig hét góllal veszítettük el; de azt gondolom, hogy nem lehetünk csalódottak, hiszen egy nagyon jó csapattól kaptunk ki ma este. Voltak jó megoldásaink, akár védekezésben, akár támadásban. Sokszor pedig kidolgoztuk a helyzetet, de a kapussal szemben alul maradtunk. A csapatomat úgy gondolom, mindenképpen dicséret illeti, helytálltunk ma. Sok sikert kívánok a Veszprémnek a továbbiakban!
Xavi Pascual: Nagyon jól kezdtük a találkozót, már a mérkőzés korai szakaszában ki tudtunk harcolni egy komolyabb előnyt. A mérkőzés lehetővé tette, hogy olyan játékosoknak is lehetőséget tudtunk adni a játékra, mint a fiatalok vagy Lukas, aki 40 percet tudott ma játszani. A legfontosabb az, hogy begyűjtöttük a két pontot és természetesen büszke vagyok a csapatomra.
Gulyás Gergő: Gratulálok a Veszprém csapatának a győzelemhez, természetesen tisztában voltunk vele, hogy nem mi voltunk a találkozó esélyesei. Azért jöttünk ide, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet és a saját céljainkat elérjük. Voltak hibáink, ennek ellenére azt gondolom, hogy sikerült megvalósítani, amit szerettünk volna. Elégedett voltam a csapat teljesítményével.
Lukas Sandell: A mai egy kifejezetten jó találkozó volt. Jól védekeztünk, ebből tudtunk futni, előnyöket kialakítani. Sikerült újra felvenni a ritmust, így a sérülésem után nagyon jó volt a pályán lenni újra.
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.