Handball Veszprém
![]() |
47-24 |
![]() |
K&H Liga
Veszprém Aréna
Az év első hazai meccsén, a K&H Liga 15. fordulójában csapatunk a Balatonfüredi KSE-t fogadta hazai pályán. A hétközi kerethez képest egy helyen változtatott vezetőedzőnk: Janowszky helyett Végh került be. A találkozó elején Xavi Pascual a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Corrales, Descat, Casado, Ligetvári, Pechmalbec, Sandell és Marguc. Támadásban pedig Kosorotov érkezett magyar válogatott átlövőnk helyett. Szoros és kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés eleje, egészen a 6. percig egyik fél sem vezetett egynél többel. Ekkor Marguc talált be indulásból, amivel 5-3-ra módosította az eredményt. Pechmalbec kiállítása után Fabregas érkezett támadásba, aki szinte egyből betalált, ezzel pedig háromgólosra növelte az előnyünket (10. perc, 8-5). Corrales nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban és a védekezésünk is feszes volt, így a 19. percig sikerült megdupláznunk a differenciát. Jött is az időkérés a Balatonfüred részéről, ami után Vailupau és Hoffmann is játékra jelentkezett, majd nem sokkal később Pechmalbec váltotta Fabregast. Az első játékrész hajrájára fordulva fehérorosz szélsőnk is megszerezte első gólját, amivel nyolcgólosra hízott az előnyünk (26. perc, 19-11). A 22-14-es félidei állást pedig az első félidőben 7 gólig jutó Kosorotov állította be.
A szünet után egy kivétellel a kezdőcsapatunkkal álltunk fel, Marguc helyett Végh volt ott a pályán. Xavi Pascual tanítványai átmentették jó formájukat a második játékrész elejére is és gyorsan tízgólosra növelték a vezetésünket (33. perc, 25-15). Szűk tíz perc után három poszton is cserélt vezetőedzőnk, Hoffmann, Fabregas és Jensen is érkezett, akik egytől egyig meghálálták a bizalmat és egyből góllal vagy védéssel mutatkoztak be (43. perc, 35-21). A meccs utolsó negyedórájára Kosorotov és Sandell is kapott egy kis pihenőt, a helyükre Ligetvári és Vailupau jöttek. Az előnyünket ezt követően is szépen fokozatosan növeltük és Végh második találata után már 41-23 állt az eredményjelzőn. A meccs utolsó perceire fordulva pedig már húsz volt a differencia a két alakulat között (56. perc, 44-24). Végül 47-24-es győzelmet arattunk 2025 első hazai összecsapásán, aminek köszönhetően továbbra is vezetjük a magyar bajnokságot.