A K&H Liga 26. fordulójában hazai pályán 36–30-ra legyőztük a MOL Tatabánya együttesét, így újabb két pontot szereztünk az alapszakasz utolsó mérkőzésén, és készülhetünk a május 30-án kezdődő bajnoki döntőre az OTP Bank-Pick Szeged ellen.
Az első percekben ugyan még vezetett is a Tatabánya a One Veszprém Arénában a K&H Liga utolsó fordulójában, de gyorsan visszavettük a kezdeményezést, és meg is tartottuk az előnyünket, bár negyedóráig nem tudtunk két-három gólnál jobban elszakadni. Az iram nem volt igazán nagy, de minden öt lövésünkből négy bement, és Rodrigo Corralesen sem múlt semmi, az első tíz percben négy lövést hárított, köztük Baptiste Damatrin hetesét, majd Rodríguez Pedro ajtó-ablak ziccerét is.
Igaz, lehetett volna nagyobb is a különbség, mert eközben az ellenfél mindössze 50 százalékos hatékonysággal lőtt, kapusa, Bartucz László pedig csak kettőt fogott meg az első 16 lövésünkből. Már az első félidő utolsó tíz percére bejött két fiatal magyar játékosunk, Gáncs-Pető Máté és Barna János Dániel, és a 100. Veszprém-meccsén pályára lépő izlandi Aron Pálmarsson is betalált.
Bár ez a meccs a helyezésekről már nem döntött, azt azért senki sem mondhatta, hogy ne vettük volna komolyan. Ligetvári Patrik például hatgólos vezetésnél, egy perccel az első félidő vége előtt úgy harcolt egy labdáért, és szerezte meg majdnem Christin Dissingerrel és Matej Havrannal szemben, mintha legalábbis ezen múlna a győzelem, de Dragan Pechmalbec is olyan önfeláldozóan vetődött és csúszott egy pattogó labdáért, mintha a szezon első meccse lenne.
Az első félidőt magabiztos vezetéssel zártuk (21–14), 21 gólt dobtunk 30 perc alatt, és a második játékrészben sem fenyegette semmi a győzelmünket. A szünet utáni első két percben egyáltalán nem esett gól, a kapunkba Palasics Kristóf állt, aki rögtön védte Mateo Maras és Éles Benedek lövéseit. Közben – gyereknap lévén – a kapu mögötti szektorban a gyerekek játszották a főszerepet, akik szünet nélkül püfölték a dobokat, buzdították a csapatot, és fáradhatatlanul lengették a piros-fehér zászlókat.
Az utolsó negyedórában magabiztosan tartottuk az előnyünket, a két edző, Xavier Pascual és Cristian Ugalde is minden mezőnyjátékost a pályára küldött. A két pont sorsa persze nem volt kérdés, a végén 36–30-ra nyertünk, a legjobb dobónk Dragan Pechmalbec lett hét találattal, de Mikita Vailupau és Luka Cindric is hat-hat gólt szereztek.
Mi pedig 25. szezonbeli bajnoki győzelmünk után kereken 50 ponttal nyertük meg az alapszakaszt, és készülhetünk a nagy rivális OTP Bank-Pick Szeged elleni bajnoki döntőre, melynek első meccsét a One Veszprém Arénában rendezik május 30-án, pénteken, a párbaj pedig az egyik fél második győzelméig tart majd.
ONE VESZPRÉM HC–MOL TATABÁNYA KC 36–30 (21–14)
VESZPRÉM:Corrales – Vailupau6,Ligetvári, Fabregas3,Grahovac, Pálmarsson4,Elísson5 (1). Csere:Palasics (kapus), Sandell2,Cindric6,Pechmalbec7,Casado2,Gáncs-Pető, Barna D., Végh B.1,Kardos.Vezetőedző:Xavier Pascual
Veszprém, One Veszprém Aréna, 1700néző.Vezette:Paska, Vastag
Az eredmény alakulása. 6. perc:4–2.12. p.:8–5.20. p.:14–9.26. p.:18–13.37. p.:24–16.44. p.:26–21.51. p.:30–24.57. p.:35–29.
Kiállítások:4, ill. 6 perc.
Hétméteresek:1/1, ill. 5/2.
Christian Ugalde:Gratulálok a Veszprémnek, jó mérkőzést játszottunk ma. Komolyan vettük a találkozót, ezért nagyon boldog vagyok. A Veszprém ellen sosem könnyű játszani, sem a Ligában, sem a Kupában. A játékosaink élvezték a meccset – ez az egyik legjobb hely, az egyik legjobb aréna az országban. A Veszprém is komolyan vette a mérkőzést, bár talán most nem ez a legfontosabb számukra, hiszen a Szeged elleni összecsapások állnak a fókuszban. Sok sikert kívánok Pasquinak és a Veszprémnek a bajnoki döntőben – remélem, sikerül nyerniük!
Xavier Pascual:Köszönöm szépen Christiannak a jókívánságokat – és persze a mai mérkőzést is! Tény, hogy a találkozónak nem volt tétje, számunkra most már a Szeged elleni finálé van a fókuszban – az pedig egy teljesen más történet. Minden játékosom végigküzdötte a mai meccset, büszke vagyok rájuk. Sok fiatalnak tudtam lehetőséget adni, akik számára ez nem egy ajándék, hogy a felnőttcsapatban játszhatnak, hanem kemény munkával, edzésről edzésre érdemlik ki. Tőlük is a maximumot várom el. A felnőttek közül is többeknek tudtam lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak, és nem voltak annyira ritmusban. Most már minden figyelmünkkel a bajnoki döntőre készülünk.
Sadou N’tanzi:Gratulálok a Veszprémnek! Tudtuk, hogy ez az utolsó mérkőzésünk, és azt is, hogy a negyedik helyen végzünk a bajnokságban. Ezért azzal a céllal érkeztünk, hogy élvezzük a játékot – és úgy gondolom, ez maximálisan sikerült is. Mindig nagy élmény a Veszprém ellen, ilyen szintű játékosokkal szemben pályára lépni. Úgy érzem, jó munkát végeztünk ma. A mai teljesítményünket szeretném Jenőnek, elhunyt masszőrünknek ajánlani.
Ligetvári Patrik:Ma lejátszottuk az alapszakasz utolsó mérkőzését. Tudtuk, hogy most nem ez áll a fókuszban, hiszen a bajnoki döntőre készülünk. A felkészülés során maximálisan mindent beleadtunk, és így is folytatjuk tovább – meg akarjuk védeni a bajnoki címünket!
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":14,"wins":12,"defeats":2,"drawns":0,"goals":468,"concede":408,"goal_difference":60,"points":24,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":14,"wins":8,"defeats":4,"drawns":2,"goals":454,"concede":399,"goal_difference":55,"points":18,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":469,"concede":440,"goal_difference":29,"points":18,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":462,"concede":456,"goal_difference":6,"points":18,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":14,"wins":6,"defeats":8,"drawns":0,"goals":426,"concede":439,"goal_difference":-13,"points":12,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":14,"wins":5,"defeats":8,"drawns":1,"goals":370,"concede":366,"goal_difference":4,"points":11,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":14,"wins":3,"defeats":9,"drawns":2,"goals":346,"concede":406,"goal_difference":-60,"points":8,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":14,"wins":1,"defeats":12,"drawns":1,"goals":395,"concede":476,"goal_difference":-81,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":26,"wins":25,"defeats":1,"drawns":0,"goals":1032,"concede":688,"goal_difference":344,"points":50,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":26,"wins":22,"defeats":4,"drawns":0,"goals":945,"concede":749,"goal_difference":196,"points":44,"name":"OTP Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":26,"wins":19,"defeats":6,"drawns":1,"goals":897,"concede":827,"goal_difference":70,"points":39,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":26,"wins":16,"defeats":8,"drawns":2,"goals":842,"concede":801,"goal_difference":41,"points":34,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":26,"wins":12,"defeats":7,"drawns":7,"goals":766,"concede":773,"goal_difference":-7,"points":31,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":26,"wins":13,"defeats":11,"drawns":2,"goals":819,"concede":803,"goal_difference":16,"points":28,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":26,"wins":10,"defeats":11,"drawns":5,"goals":739,"concede":765,"goal_difference":-26,"points":25,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":26,"wins":9,"defeats":13,"drawns":4,"goals":744,"concede":807,"goal_difference":-63,"points":22,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":26,"wins":7,"defeats":14,"drawns":5,"goals":692,"concede":773,"goal_difference":-81,"points":19,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":26,"wins":7,"defeats":16,"drawns":3,"goals":738,"concede":819,"goal_difference":-81,"points":17,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":26,"wins":7,"defeats":17,"drawns":2,"goals":748,"concede":838,"goal_difference":-90,"points":16,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":26,"wins":7,"defeats":18,"drawns":1,"goals":699,"concede":771,"goal_difference":-72,"points":15,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":26,"wins":4,"defeats":17,"drawns":5,"goals":699,"concede":800,"goal_difference":-101,"points":13,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":26,"wins":4,"defeats":19,"drawns":3,"goals":707,"concede":849,"goal_difference":-142,"points":11,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-25T18:37:04.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2025-01-16T14:32:17.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.