2024-12-11 18:00 K&H Liga Multifunkciós Csarnok Tatabánya
Az év utolsó mérkőzésén léptünk pályára a Mol Tatabánya KC otthonában, a K&H Liga 13. fordulójában. A Tatabányai Multifunkciós csarnokban nagyszerű hangulat uralkodott, körülbelül háromnegyed házzal. A mérkőzést mi kezdtük, az Elísson, Cindric, Fabregas, Pálmarsson, Sandell, Marguc sorral támadtunk. A kapuban Rodrigo Corrales. Az első gólt Gasper Marguc szerezte, majd védekezésbe Grahovac és Ligetvári érkezett, kettő cserével játszottunk tehát. A találkozó első tíz percében szinte minden sikerült, Rodrigo hetest és ziccert is védett, a támadásaink is hatékonyak voltak. 10 perc játék után az állás 0-4 volt a javunkra, Cristian Ugalde időt is kért. A Tatabánya első góljára 15 percet kellett várni, ekkor már 1-9 volt az állás. Lukas Sandell játszott gólerősen, Rodrigo pedig négy fontos védést is bemutatott ez idő alatt. Kosorotov érkezett lövőbe, aki két gyönyörű átlövés gólt is szerzett zsinórban. Majd a Tatabánya percei következtek, 3 gólt is lőttek a kékek hirtelen, így Xavier Pascual időt kért. A tigrisek feljöttek ugyan 5 gólra is, de a félidő végére ismét nőtt a különbség, jó védekezésből többször tudtunk indulni. A félidő 10 gólos Veszprém vezetést hozott, harminc perc után így 8-18 volt az állás.
A szünet után Xavi Pascual a kezdőcsapatot küldte pályára, a hazaiak támadását egy szép Rodrigo védéssel hatástalanítottuk. Az első gólunkat pedig Pálmarsson szerezte átlövésből. Aron révén gyors támadásokat vezettünk, Sandell kétszer is betalált rendezetlen fal ellen. 40 perc játék után 14-27-et mutatott az eredményjelző. Dissinger élt nagyon a hazaiaknál, több szép átlövés gólt is szerzett. A 44. percben Cristian Ugalde időt kért. Az utolsó negyedben szétszakadt a pálya, nagy különbséget tudtunk menedzselni, így nagy kérdés nem maradt az év utolsó perceire. A közönség nagy elánnal hajtotta a hazaiakat, 16-17 gólos hátránynál is és többször az Építők, Építők is felcsendült, nagyszerű hangulat szép lezárása volt ennek az évnek. A vége: 21-38.
MOL Tatabánya KC - Veszprém Handball Club 21: 38 (8:18)
Cristian Ugalde: Gratulálok a Veszprémnek, nem volt könnyű mérkőzés számunkra, négy játékosunk volt sérült. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, büszkék vagyunk rájuk, hogy ilyen különbségnél is hajtottak, buzdítottak minket. Sok hibát vétettünk ma, de talán jobb ezen a napon, mint egy számunkra fontos mérkőzésen. Büszke vagyok rá, amit a szezon eddigi részében véghez vittünk, de ma nem volt esélyünk.
Xavier Pascual: Fantasztikus ilyen hangulatban pályára lépni, csodálatosan kezdtük a találkozót. Koncentráltan játszottunk, jól védekeztünk, Rodrigo jól védett. Nem tudtuk, hogy ennyi sérült van a Tatabánya csapatában. Persze vétettünk pár hibát mi is támadásban, a kapusuk nagyszerű volt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ahogy komolyan vettük ezt az idei utolsó összecsapást.
Petar Topic: A Veszprém megmutatta a dominanciáját már az elején, számunkra katasztrofálisan indult a találkozó, 0-9 -el kezdtünk, és azt gondolom, végig nagyon rosszul játszottunk. A Veszprém egy nagyszerű csapat, de ekkora különbséggel kikapni, biztos vagyok benne, hogy nem lehetünk elégedettek, ennél sokkal jobbak vagyunk. Nem lehet erre kifogás a sérülés, aki pályára lép oda kell tennie magát! Jó szezonunk van ezt leszámítva, sokat kell meg dolgoznunk és tennünk azért, hogy sikeresek legyünk!
Rodrigo Corrales: Minkét edző körülírta nagyon jól ezt. Jól felkészültünk erre a meccsre, koncentráltan kezdtük a találkozót, tudtuk, hogy nem könnyű itt játszani, okosan és energikusan játszottunk. Nagyon fontos volt számunkra ez, büszke vagyok a csapatunkra, ahogy véghez vittük ezt a mait.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":10,"wins":9,"defeats":1,"drawns":0,"goals":333,"concede":284,"goal_difference":49,"points":18,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":10,"wins":7,"defeats":3,"drawns":0,"goals":328,"concede":330,"goal_difference":-2,"points":14,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":10,"wins":6,"defeats":3,"drawns":1,"goals":331,"concede":284,"goal_difference":47,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":10,"wins":6,"defeats":4,"drawns":0,"goals":334,"concede":318,"goal_difference":16,"points":12,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":10,"wins":5,"defeats":5,"drawns":0,"goals":313,"concede":322,"goal_difference":-9,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":10,"wins":2,"defeats":6,"drawns":2,"goals":242,"concede":278,"goal_difference":-36,"points":6,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":10,"wins":2,"defeats":8,"drawns":0,"goals":251,"concede":256,"goal_difference":-5,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":10,"wins":1,"defeats":8,"drawns":1,"goals":273,"concede":333,"goal_difference":-60,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":501,"concede":333,"goal_difference":168,"points":24,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":472,"concede":364,"goal_difference":108,"points":24,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":418,"concede":393,"goal_difference":25,"points":19,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":451,"concede":435,"goal_difference":16,"points":19,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":13,"wins":8,"defeats":4,"drawns":1,"goals":424,"concede":399,"goal_difference":25,"points":17,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":13,"wins":6,"defeats":4,"drawns":3,"goals":390,"concede":385,"goal_difference":5,"points":15,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":13,"wins":4,"defeats":6,"drawns":3,"goals":383,"concede":402,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":13,"wins":3,"defeats":5,"drawns":5,"goals":370,"concede":389,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":13,"wins":4,"defeats":8,"drawns":1,"goals":369,"concede":403,"goal_difference":-34,"points":9,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":13,"wins":3,"defeats":8,"drawns":2,"goals":345,"concede":390,"goal_difference":-45,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":13,"wins":2,"defeats":8,"drawns":3,"goals":358,"concede":401,"goal_difference":-43,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":13,"wins":3,"defeats":9,"drawns":1,"goals":350,"concede":422,"goal_difference":-72,"points":7,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":13,"wins":3,"defeats":10,"drawns":0,"goals":369,"concede":409,"goal_difference":-40,"points":6,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":13,"wins":2,"defeats":10,"drawns":1,"goals":373,"concede":448,"goal_difference":-75,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.