A K&H Liga 8. fordulójában csapatunk a Gyöngyös együttesét látta vendégül. A hétközi kerethez képest két helyen is változtatott vezetőedzőnk, Pálmarsson és Descat kerültek ki, Hoffmann és a sérüléséből visszatérő Marguc pedig be. A válogatott hét előtti utolsó találkozónkon Xavi Pascual a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Jensen, Elísson, Kosorotov, Casado, Pechmalbec, Remili és Végh. Védekezésben Grahovac érkezett spanyol játékmesterünk helyett. A találkozót két gyors találattal kezdtük, azonban a kihagyott helyzeteket kihasználták a vendégek és egyenlítettek (5.perc, 3-3). A folytatásban több támadást is kivédekeztünk, hol Jensen hárított, hol labdát szereztünk. Ezeket elöl pedig sorra kihasználtuk és egy 4-0-s rohammal 7-3-ra megléptünk. A 12. percben Remili kiállítása miatt Ligetvári jött támadásba és egyből büntetőt harcolt ki. A hétméteresre a sérüléséből visszatérő Gasper Marguc érkezett, aki nem is hibázott, így fél év után góllal tért vissza. Bő negyedóra után Fabregas jött a pályára, majd Remili szépségdíjas találatával először vezettünk öttel (18. perc, 11-6). Vezetőedzőnk újabb cseréket hajtott végre, Marguc és Ligetvári mellett Hoffmann is játékra jelentkezett. Ezt követően háromra zárkóztak a vendégek, azonban egy újabb 4-0-s periódust produkáltunk, aminek köszönhetően hétre nőtt a különbség. Érkezett Janowszky is a hajrára. Az utolsó percekben felváltva potyogtak a gólok, amiből a vendégek jöttek ki jobban, hiszen egy találatát le tudtak dolgozni a hátrányukból, így 19-13-ról várhattuk a folytatást.
A második játékrészre kezdőcsapatunkkal álltunk fel. Jensen kapuját az első három és fél percben nem lehetett bevenni, így tovább tudtuk növelni az előnyünket. Pechmalbec és Elísson találatai után már 21-13-ra vezettünk. Innen sikerült visszakapaszkodnia a Gyöngyösnek hatra, majd egy hiba után ötre jöttek fel (39. perc, 23-18), ami után jött is az időkérés vezetőedzőnktől. Végh helyett pedig Marguc érkezett. A játékmegszakítás után megráztuk magunkat és egy 5-1-es sorozattal 28-19-re megléptünk. Negyedórával az összecsapás vége előtt több cserét is végrehajtott Xavi Pascual. Hoffmann, Ligetvári és Fabregas is megkapta ismét a lehetőséget. A 48. percben Marguc megszerezte negyedim gólját is, amivel 30-20-ra módosította az állást. A Gyöngyös ellen ez volt az utolsó megmozdulása szlovén szélsőnknek, hiszen a fiatalok ismét megkapták a lehetőséget. Végh és Janowszky is érkezett. Utóbbi pedig nem is tétlenkedett sokáig, szinte egyből betalált (53. perc, 33-22). A hajrában Hoffmann szépen megszórta magát, háromszor is bevette a vendégek kapuját, azonban utolsó Janowszky Botondé volt, aki egy üreskapus találattal állította be 40-25-ös végeredményt.
Veszprém Handball Club – HE-DO B.Braun Gyöngyös 40–25 (19-13)
Bíró Balázs: Gratulálunk a hazaiaknak a mai teljesítményükhöz, ahogy a meccs képe alakult számunkra azt gondolom viszonylag jól nézett ki a mai játékunk. Ahogy kezdtük a szezont, sok nehézségünk volt a mai kézilabdánkkal elégedett vagyok. Győzelmi esélyünk nyilván nem volt és a végén kinyílt az olló, de, mint mondtam nem nekünk állt a zászló. Gratulálok a hazaiaknak, különösen a veszprémi fiataloknak, akik úgy gondolom, hozzá tudtak tenni a Veszprém mai teljesítményéhez. Megyünk tovább, próbáljuk kijavítani a hibáinkat, sok sikert kívánok a továbbiakban a Veszprémnek.
Xavi Pascual: Először is szeretném megköszönni a Gyöngyösnek a mérkőzést. Ma jobban kezdtünk, mint a legutóbb, amikor itthon játszottunk. A srácok is tudták, hogy akkor hibáztunk. Ez az a játék, amit a jövőben is játszanunk kell. Sérülés miatt egy pár játékos ma nem tudott pályára lépni, de így is boldog vagyok a csapat teljesítményével. Örülök annak is, hogy Gasi is visszatért hosszú idő után. Bízom benne, hogy mindenki egészségesen érkezik vissza majd a válogatott hétről. A Gyöngyösnek pedig sok sikert kívánok a magyar bajnokságban.
Nagy Ádám: Először is gratulálok a Veszprémnek, azt gondolom ez a mérkőzés tökéletes volt számunkra arra, hogy gyakorolni tudjunk, mind támadásban, mind védekezésben. Aki ma pályára tudott lépni nálunk hozzá tudott tenni, mindenki kapott játékperceket is. Megyünk tovább! Sok sikert a továbbiakban a Veszprémnek!
Gasper Marguc:Boldog vagyok, hogy nyertünk. Voltak olyan pillanatok, amikor teljesíthettünk volna jobban is, de azt gondolom, hogy komolyan vettük ezt a találkozót és jól kézilabdáztunk. Hatalmas boldogság volt újra felvenni a veszprémi mezt, pályára lépni és gólt szerezni. A meccs előtt a társak is megleptek, hiszen nekem adták a csapatkapitányi karszalagot. Ez meg érzelmesebbé és különlegesebbé tette a visszatérésem.
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.