2024-09-28 14:00 IHF Klubvilágbajnokság New Capital Sports Hall
A klubvilágbajnokság első csoportmérkőzésén a brazil Taubaté együttesével találkoztunk. A játékot ellenfelünk kezdte, mi az Elísson, ElDeraa, Ligetvári, Pechmalbec, Sandell, Vailupau sorral álltunk fel védekezni. Jensen a kapuban. A cserepad végén pedig Agustín Casado ült. Az első gólt egy Ligetvári blokk után Lukas Sandell szerezte. Az első pár percben a jó védekezésünknek köszönhetően több technikai hibára is kényszerítettük ellenfelünket, ezekből tudtunk rohanni, előnyöket szerezni, 9 perc után 6-1-et mutatott az eredményjelző. És a félidő következő időszaka sem hozott változást a játékban, nagyszerű védekezéseket, labdaszerzéseket és indítás gólokat láthattunk. Kosorotov állt be, aki 3 bombagólt is ragasztott a kapuba. Mikita Vailupau helyére Végh Bálint érkezett, a félidő végén pedig Remili. Harminc perc után 22-6.
A második játérészt mi kezdtük, a kezdő csapathoz képest Hugo Descat lépett pályára, Elísson helyett. A félidő első gólját Mikita Vailupau szerezte meg egy szélre lehúzott labdát értékesítve. Kontinensbajnok ellenfelünk nem igazán tudott mit kezdeni a védősorunkkal, így sorra megpróbálkoztak a kétbeállós játékkal, 7 a 6 ellenivel, amiből rendre mi jöttünk ki jobban. Nagy kérdések persze nem maradtak már az első perceket követően sem, mégis a torna lebonyolítása miatt fontos volt számunkra a gólkülönbség. A kapuban Mike Jensen jó teljesítményt nyújtott, magabiztosan nyúlkált bele a labdákba. A 42. percben cseréltünk, Remili, Kosorotov, Grahovac, Végh Bálint érkezett a pályára. A 50. percben az eredmény 37-12 volt, a különbség csak nőtt, a vége: 43:17. Holnap a Zamalek ellen folytatjuk.
Veszprém Handball Club – Taubate Handball 43–17 (22-6)
Taubate Handball: Pereira, Da Silva – Silva Santos, Bertoldo, Valadao 2, De Andrade 4, Rodriguez De Menezes, Teles Mota, Stache Perin 2, Sosa Daitx 1, Dos Santos 2, Felix Da Silva 4, De Anrade 1, Soares 1.
Kiállítások: 2 perc ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/5 ill. 2/1
A pályán belülről:
Antonio De Anrade
Mi szerettük volna a legjobbunkat nyújtani ezen a tornán, nem úgy gondolunk rá, ahol az eredmény áll a középpontban, mi inkább azzal foglalkozunk, hogy hol tartunk majd utána, mennyit tudunk fejlődni.
Mike Jensen
Nem a legnehezebb mérkőzésünk volt, azt hiszem azonban főleg volt bizonyítani valónk magunknak, Pasquinak, a szurkolóinknak. Ettől kezdve jobban és jobban kell játszanunk, hiszen egy nagyszerű csapat jön a Zamalek személyében.
Edzői nyilatkozatok:
Andre Vinicius Mendes Silva
Ez egy kemény és nehéz mérkőzés volt számunkra, azért is, mert tegnap a Zamalekkel játszottunk, így 24 órán belül két ilyen összecsapáson pályáűra lépni nem könnyű számunkra. A Veszprém játékosai tapasztaltak és esélyesként érkeztek, ennek ellenére próbáltuk a legjobbunkat nyújtani.
Xavier Pascual
Először is gratulálok a csapatomnak, nem könnyű elkezdeni egy tornát, a védekezésünk nagyszerű volt, Mike sokat segített. Magas fordulatszámon fejeztük be a meccset, ezt az intenzitást kell tartanunk. A holnapi ellenfelünk egy kicsit nehezebb lesz, a Zamalek jó játékosokból áll, teljes tisztelettel fogunk hozzáállni ehhez a mérkőzéshez is.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":9,"wins":8,"defeats":1,"drawns":0,"goals":293,"concede":253,"goal_difference":40,"points":16,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-28T20:05:58.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":9,"wins":6,"defeats":2,"drawns":1,"goals":299,"concede":251,"goal_difference":48,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-29T10:11:19.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":9,"wins":6,"defeats":3,"drawns":0,"goals":288,"concede":297,"goal_difference":-9,"points":12,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-29T10:11:19.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":9,"wins":5,"defeats":4,"drawns":0,"goals":301,"concede":286,"goal_difference":15,"points":10,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-29T10:11:19.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":9,"wins":5,"defeats":4,"drawns":0,"goals":280,"concede":282,"goal_difference":-2,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-29T10:11:19.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":9,"wins":2,"defeats":7,"drawns":0,"goals":233,"concede":235,"goal_difference":-2,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-28T20:05:58.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":9,"wins":1,"defeats":6,"drawns":2,"goals":221,"concede":260,"goal_difference":-39,"points":4,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-11-28T20:05:58.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":9,"wins":1,"defeats":7,"drawns":1,"goals":242,"concede":293,"goal_difference":-51,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-11-28T20:05:58.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":11,"wins":10,"defeats":1,"drawns":0,"goals":426,"concede":287,"goal_difference":139,"points":20,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":11,"wins":10,"defeats":1,"drawns":0,"goals":391,"concede":299,"goal_difference":92,"points":20,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":11,"wins":8,"defeats":2,"drawns":1,"goals":371,"concede":331,"goal_difference":40,"points":17,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":11,"wins":8,"defeats":2,"drawns":1,"goals":376,"concede":355,"goal_difference":21,"points":17,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":11,"wins":7,"defeats":4,"drawns":0,"goals":361,"concede":346,"goal_difference":15,"points":14,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":11,"wins":6,"defeats":3,"drawns":2,"goals":333,"concede":318,"goal_difference":15,"points":14,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":11,"wins":3,"defeats":4,"drawns":4,"goals":309,"concede":327,"goal_difference":-18,"points":10,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":11,"wins":3,"defeats":6,"drawns":2,"goals":292,"concede":320,"goal_difference":-28,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-11-30T07:50:04.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":11,"wins":2,"defeats":6,"drawns":3,"goals":309,"concede":340,"goal_difference":-31,"points":7,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":11,"wins":3,"defeats":7,"drawns":1,"goals":313,"concede":350,"goal_difference":-37,"points":7,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-11-30T07:50:04.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":11,"wins":2,"defeats":7,"drawns":2,"goals":305,"concede":343,"goal_difference":-38,"points":6,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":11,"wins":2,"defeats":8,"drawns":1,"goals":299,"concede":363,"goal_difference":-64,"points":5,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":11,"wins":2,"defeats":8,"drawns":1,"goals":307,"concede":373,"goal_difference":-66,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T10:39:44.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":11,"wins":2,"defeats":9,"drawns":0,"goals":315,"concede":355,"goal_difference":-40,"points":4,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-01T19:23:14.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.