2024-09-29 16:30 IHF Klubvilágbajnokság New Capital Sports Hall
A klubvilágbajnokság második csoportmérkőzésén az Afrika Bajnokok Ligája-győztes Zamalek Club együttesével találkoztunk. Yehia ElDeraa egykori csapata az előző mérkőzésén öt góllal győzte le a brazil Tabuatet. A játékot ellenfelünk kezdte, mi a Descat, ElDeraa, Ligetvári, Pechmalbec, Remili, Vailupau sorral álltunk fel védekezni. Rodrigo a kapuban. A cserepad végén pedig Agustín Casado várta a cserét. Az első gólt egy szélre lehúzott labdából Mikita Vailupau szerezte, nagyszerűen kilőve a felsősarkot. A játékrész elején jól védekeztünk, Corrales kapus is többször védett, 2-4 volt az állás. A 8. perc végére feljött a Zamalek egyre, így jobblövőben cseréltünk is, Sandell lépett pályára Remili helyett. Aki rögtön új színt vitt a játékba: gyorsan elléptünk hárommal, 5-10-es eredményél pedig a Zamalek időt kért. Beállóba Grahovac állt be Dragan kiállítása után és maradt is játékban a félidő végéig, nagyszerű gólokat szerzett. A 21. percben 10-14-nél Kosorotov lépett pályára, Remili pedig visszatért. Leszakítani azonban nem sikerült ellenfelünket, valahogy támadásban és védekezésben is hiányzott az a plusz, ami kellett volna ehhez, ráadásul Hendawy is belenyúlt pár labdába, köztük hetest, ziccert is fogott. A félidő vége így: 15-18.
A második játérészt mi kezdtük, a kezdő csapathoz képest Bjarki Már Elísson lépett pályára, Descat helyett és Sandell is ismét jobblövőben. A félidő első gólját Agustín Casado szerezte meg átlövésből. Védekezésbe Ligetvári érkezett. A 40. percre sikerült visszaállítanunk az 5 gólos különbséget, sőt Sandell 5. góljával a +6 is összejött. A kétpercek miatt kicsit elveszítettük a lendületet, pedig ellenfelünk érezhetően fáradt ebben az időszakban, a 45. percben Remili góljával ismét 6 volt közte, (20-26). Győzelmünket ugyan nagy veszély nem fenyegette, mégis azért lehetett volna több ebben a meccsben, talán leginkább a ritmusunkat nem találtuk, a szurkolóik támogatását élvező Zamalek ellen, akik ahogy kell, mindent megtettek, hogy tördeljék a játékot. A vége: 27-34.
Először is gratulálok a Zamaleknek a mai meccshez Fernando nagyszerű munkát végez itt, nem csak együtt dolgoztunk, de barátok is vagyunk. Jól kezdtünk az elején, de azt gondolom 2-3 játékosom nem nyújtotta azt ma, amit elvártunk. A torna lebonyolítása egy kicsit szokatlan a szokásos rendszerekhez képest, hiszen a gólkülönbség nagyon számít. Két sérült játékosunk van, dolgozunk rajta, hogy vissza tudjanak térni és a segítségünkre tudjanak lenni. Azt gondolom, hogy meg kell kicsit változtatni a mentalításunkat, sok munka áll előttünk. De, bízom a játékosaimban, dolgoznunk kell, sokat!
Fernando Barbeito
Boldogok vagyunk, ismerjük a Veszprémet, tudjuk kikkel játszottunk ma. Nekik van a legjobb edzőjük a világon, aki itt ül közöttünk, dolgoztunk is együtt. Jól játszottunk, büszke vagyok a csapatomra, sokat beszéltünk erről a meccsről előtte. A kapusunk jó teljesítményt nyújtott. Egy nagyon kemény védelem ellen kellett megküzdenünk ma. Természetesen boldogok vagyunk a játék miatt, de az eredmény miatt nem.
Hendawy Karim
A célunk ma az volt, hogy élvezzük a játékot, ez egy nehéz összecsapást játszottunk egy nagy csapat ellen. Sok új játékosunk van, akiket be kell építeni. Tudjuk, hogy az edzőnk nem volt elégedett az előző meccsünk utolsó 20 percével, szerencsére ezzel most elégedett lehet.
Yehia ElDeraa
Először is boldogok vagyunk, hogy győztünk ma, kemény volt számomra a barátaim ellen küzdeni, akikkel együtt dolgoztam, készültem évekig. Büszke vagyok a teljesítményükre. A játékot úgy gondolom uraltuk ma, azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a tornát, ezért hajtunk minden nap.
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":10,"wins":9,"defeats":1,"drawns":0,"goals":333,"concede":284,"goal_difference":49,"points":18,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":10,"wins":7,"defeats":3,"drawns":0,"goals":328,"concede":330,"goal_difference":-2,"points":14,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":10,"wins":6,"defeats":3,"drawns":1,"goals":331,"concede":284,"goal_difference":47,"points":13,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":10,"wins":6,"defeats":4,"drawns":0,"goals":334,"concede":318,"goal_difference":16,"points":12,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":10,"wins":5,"defeats":5,"drawns":0,"goals":313,"concede":322,"goal_difference":-9,"points":10,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-06T07:30:31.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":10,"wins":2,"defeats":6,"drawns":2,"goals":242,"concede":278,"goal_difference":-36,"points":6,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":10,"wins":2,"defeats":8,"drawns":0,"goals":251,"concede":256,"goal_difference":-5,"points":4,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-05T07:59:27.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":10,"wins":1,"defeats":8,"drawns":1,"goals":273,"concede":333,"goal_difference":-60,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-12-04T19:23:09.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":501,"concede":333,"goal_difference":168,"points":24,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":13,"wins":12,"defeats":1,"drawns":0,"goals":472,"concede":364,"goal_difference":108,"points":24,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":418,"concede":393,"goal_difference":25,"points":19,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":13,"wins":9,"defeats":3,"drawns":1,"goals":451,"concede":435,"goal_difference":16,"points":19,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":13,"wins":8,"defeats":4,"drawns":1,"goals":424,"concede":399,"goal_difference":25,"points":17,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":13,"wins":6,"defeats":4,"drawns":3,"goals":390,"concede":385,"goal_difference":5,"points":15,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-12T07:46:33.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":13,"wins":4,"defeats":6,"drawns":3,"goals":383,"concede":402,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":13,"wins":3,"defeats":5,"drawns":5,"goals":370,"concede":389,"goal_difference":-19,"points":11,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":13,"wins":4,"defeats":8,"drawns":1,"goals":369,"concede":403,"goal_difference":-34,"points":9,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":13,"wins":3,"defeats":8,"drawns":2,"goals":345,"concede":390,"goal_difference":-45,"points":8,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":13,"wins":2,"defeats":8,"drawns":3,"goals":358,"concede":401,"goal_difference":-43,"points":7,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":13,"wins":3,"defeats":9,"drawns":1,"goals":350,"concede":422,"goal_difference":-72,"points":7,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":13,"wins":3,"defeats":10,"drawns":0,"goals":369,"concede":409,"goal_difference":-40,"points":6,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":13,"wins":2,"defeats":10,"drawns":1,"goals":373,"concede":448,"goal_difference":-75,"points":5,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-12-13T08:00:11.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.