A félidei szünetre még kétgólos hátránnyal mentünk, de a második játékrészben fordítottunk, és óriási csata után hazai pályán legyőztük a Szegedet, így győzelemmel kezdtük a magyar bajnoki döntőt.
Az első tizenkét percben a hazai One Veszprém védelme csak 5 gólt engedélyezett az OTP-Bank Pick Szeged együttesének a K&H Liga bajnoki döntőjének első meccsén, ami alapvetően nem rossz, de az óriási küzdelmet jól mutatta, hogy ugyanennyi találat állt a mi oldalunkon is, a nézők pedig a játék folyamatos megszakítása miatt úgy érezhették, hogy kétszer annyi idő telt el.
A miénk mellett nagyon keményen zárt a vendégek védőfala is, így az első negyedóra végén egy-két gólos lépéselőnyben voltak, náluk a jobbszélső Mario Sostaric, nálunk a balszélső Hugo Descat szerzett 3-3 találatot. A kétirányítós játék is bejött a Szegednek Janus Dadi Smárasonnal és Lazar Kukiccsal, de a vendégek előnyét mégis inkább az alapozta meg, hogy az első 20 percben alig több mint 50 százalékos hatékonysággal lőttünk kapura.
Vezetőedzőnk, Xavier Pascual 7–12 -es hátrányban időt kért, a nézők pedig "Ébresztőt" skandáltak a játékosoknak – tény, a Szeged nagyon felszívta magát. Nem sokkal később kettős emberhátrányba kényszerültünk kettő percre, mert egyszerre szórták ki Gasper Margucot és Aron Pálmarssont, amit az ellenfél ki is használt, és meglépett öt góllal (9–14).
A félidei szünet előtt öt perccel Palasics Kristóf kivédte Sebastian Frimmel hetesét, majd a dudaszó előtt Nedim Remili, Gasper Marguc és 400. Veszprém-gólját szerző Ludovic Fabregas találataival kettőre zárkóztunk. Így az 50 percig (!) tartó első félidő után látótávolságon belülről kezdhettük a második játékrészt, de az öltözőben fel kellett pörgetni a csapatot.
Ez láthatóan sikerült is, a második játékrész elején Sergei Kosorotov és Agustín Casado is betalált Tobias Thulin kapujába, így alig másfél perc elteltével máris kiegyenlítettünk, a játék pedig felpörgött, mindkét oldalon potyogtak a gólok. Ez a mérföldkövek meccse volt, mert Descat közben megszerezte 300. találatát az Építők mezében, miközben Fabregas újabb találatával ismét átvettük a vezetést (21–20), amire a 3. perc óta nem volt példa.
Az utolsó tíz percnek Mikler Roland két bravúrjával és 28–28-as döntetlennel indultunk neki, és a játék képe alapján valóban teljesen kiegyenlített volt a meccs. Azonban a hazai közönség szurkolása közepette, Agustín Casado egész pályás gólja, Rodrigo Corrales remek védése és Hugo Descat találata után már két góllal vezettünk, amire még nem volt példa a meccsen.
Innen az előny nálunk volt, az utolsó négy percben az egész aréna felállva szurkolt, és egy emberként hördült fel, amikor egy ütközés után Sergei Kosorotov fájdalmas arccal a földön maradt, és a videózás elmaradt. Az utolsó percben háromgólosra nőtt az előnyünk, de a vége izgalmasra sikeredett, miután a 100. Veszprém-meccsén pályára lépő Aron Pálmarsson kihagyta a ziccerét, amivel eldönthette volna a meccset, de Hugo Descat nem hibázott, így 34–32 lett a vége ide.
Óriási csata és fantasztikus fordítás után megnyertük a bajnoki döntő első mérkőzését, de megküzdöttünk érte tisztességgel, a találkozó végén pedig a játékosok együtt énekeltek a szurkolókkal.
ONE VESZPRÉM HC–OTP BANK-PICK SZEGED 34–32 (14–16)
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.