A hazai bajnoki rajt után jött az első komoly megmérettetés: a One Veszprém HC megkezdte Bajnokok Ligája-szereplését az idényben, méghozzá Dániában, az Aalborg otthonában. A Budakalász elleni kötelező győzelem után most élesben is kiderült, hol tart a nyáron alaposan átalakuló veszprémi csapat. Több új érkező most debütált a BL-ben, és már az első percekben látszott: ez egészen más szint, mint a hazai bajnoki ritmus.
Habár a mérkőzés egy hatalmas Corrales-védéssel indult, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg Hangaard révén. Az előny azonban nem tartott sokáig: Elísson hétméteresből egyenlített. A találkozó elején a védekezés és a kapusteljesítmény került előtérbe, de a dánok hamarabb találták meg a ritmust. A veszprémi csapat második gólját is büntetőből szerezte, míg az első akciógólra Cindrić révén egészen a hetedik percig kellett várni. A túloldalon Arnoldsen átlövései továbbra is gondot okoztak, 6–4-nél kétgólos előnybe került az Aalborg. Adel nagyot küzdött a kipattanóért, de az Aalborg előnye nem csökkent – stabilan tartották a kétgólos lépéselőnyt az első negyedórában.
A sikertelen veszprémi támadásokat könyörtelenül megbüntette az Aalborg, és a 20. percre már négygólos hátrányba került (12–8). A félidő végéhez érve az Appelgren védések és pontos befejezések segítettek, a hazaiak előnye eltűnt (13-13). Azonban Elísson két perces kiállítása miatt emberhátrányban kezdtük a félidő hajráját. Három gólos hátrányná Xavi Pasqual időt kért, az akció pedig sikerült. A félidő utolsó gólját Remili szerezte, de így is két gólos hátránnyal vonultak öltözőbe a fiúk (17-15).
A második félidő veszprémi támadással indult, amit Martinović értékesített is, megszerezve ezzel a játékrész első gólját. Az öröm azonban nem tartott sokáig: az Aalborg továbbra is megőrizte előnyét, ráadásul Heshám kétperces kiállítást kapott a játékvezetőktől.
A játék képe ennek ellenére rendkívül kiélezett maradt – egyik csapat sem tudott komolyabban ellépni. Jensen került ziccerbe, de Appelgren újabb bravúros védéssel tartotta meccsben csapatát. Néhány pillanattal később Hesham betalált volna, de a játékvezetők szabálytalanság miatt – belemenésért – nem adták meg a gólt, így maradt a 21–20-as állás.
Az utolsó negyedóra kezdetén újabb fordulópont következett: egy eladott labda után Pechmalbec indult meg és fejezte be higgadtan az akciót, ezzel ismét egy gólra csökkentve a különbséget (24–23).
A találkozó végére az addig látottak nem változtak, az különbség hol nőtt, hol csökkent, de az egyenlítés nem jött össze. A lefújásra kialakult a meccs legnagyobb különbsége 4 gól, így 32-28-as idegenbeli vereséggel kezdtük az idei Bajnokok Ligája szezont.
Úgy gondolom, ma nagyon jó védekezésünk és a sebességünk az ellenfelünk fizikális támadása ellenére is. Különösen az első félidőben nagyon jó lerohanásaink, ellentámadásaink voltak, de végig meg tudtuk tartani a tempót, a szintet, és korlátoztuk a technikai hibákat egy fantasztikus hangulatú meccsen. Amikor otthon játszunk, hazai pályán, tényleg nagyon jók vagyunk.
Lukas Nilsson
Szerintem ma nagyon erősek voltunk, különösen a védekezésünkben. Megtartottuk a tempót, és rábírtuk a Veszprémet arra, hogy a mi játékunk érvénysüljön. Megálltuk a helyünket a hét a hat elleni játékukkal szemben is, és csapatként együtt küzdöttünk, végig hittünk egymásban. Nagyon büszke vagyok a csapatra.
Xavier Pascual
Úgy gondolom, hogy az elejétől harcoltunk, de nem tudtuk felvenni a ritmust. Az első félidőben több lövést is elhibáztunk, könnyű helyzeteket a vonalról – és ez büntettett minket. Négy-öt ilyen tiszta helyzetet is elhibáztunk. A csapat azonban küzdött. Védekezésben a kezdésnél gondjaink voltak Arnoldsen és Hoxer ellen is: leütköztük őket, de nem voltunk elég agresszívek. A második félidőt jól kezdtük, de ismét ugyanaz történt: rengeteg lövést hibáztunk, és kulcspillanatokban buta pontatlanságokat követtünk el a passzoknál – eladtuk vagy elrontottuk őket. Ez pedig sajnos már elég volt ahhoz, hogy eldőljön a meccs. Úgy gondolom, az Aalborg megérdemelte a győzelmet.
Yehia ElDeraa
Úgy gondolom, hogy igazán nagyot küzdöttünk, egy jó csapat ellen játszottunk, ráadásul az otthonukban. A hangulat fantasztikus volt, az atmoszféra elképesztő. Igyekeztük a legjobbunkat nyújtani, és a végsőkig harcolni. Ugyanakkor sok hibát vétettünk, rengeteg helyzetet kihagytunk – és topcsapatok ellen végül mindig az nyer, amelyik kevesebb hibát követ el. De, ez még mindig egy hosszú út kezdete, ez csak a Bajnokok Ligája első meccse volt. Néha a vereség nagyon fontos tud lenni, mert tanulhatunk belőle, fejlődhetünk és jobbá válhatunk általa. Most már tudjuk, mik a hiányosságaink, és tudjuk, min kell dolgoznunk. Holnaptól még inkább teljes erőbedobással készülünk! Az álmunk sokkal nagyobb, mint egyetlen mérkőzés, mi pedig sokkal jobb csapat vagyunk annál, hogy itt megálljunk – biztosan erősebben fogunk visszatérni.
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.