A szezon első mérkőzésén Boszniában, Dobojban léptünk pályára felkészülési tornán, ahol a török Besiktas volt az ellenfél a csoportkör első összecsapásán.
A találkozót a törökök kezdték, mi pedig a Marguc – Martinovic – Ali Zein – Elísson – Petrus – ElDeraa hatossal álltunk fel védekezni, a kapuban Rodrigo Corrales, a pad szélén pedig Adel várta a cserét. Az első gól a Besiktas nevéhez fűződött, de hamar magunkra találtunk: az első 10 perc kiegyenlített játékot hozott, viszonylag kevés felállt fal elleni akcióval, sok rohanással.
A 10. perc környékén sikerült kihasználni a török hibákat, két-három gyors indításgóllal – Marguc és Elísson révén – elléptünk kettővel. Ezután ismét döntetlenre zárkózott a Besiktas, így Xavier Pascual mester frissített: érkezett Ligetvári, Cindric és Molnár, utóbbi beállóba. A nagy melegben mindkét együttes sokat hibázott, edzőnk pedig folyamatosan forgatta a csapatunkat.
A 20. percben, Remili kiállítása után visszatért a pályára ElDeraa és Adel, mellettük Descat. Okos, türelmes támadásokkal fokozatosan növeltük az előnyt: a 25. percben már 13–17 állt a kijelzőn, időt is kért a Besiktas.
A félidő hajrája a miénk volt: a törökök nehezen találtak rést a védelmünkön, és amikor sikerült is, ott volt Corrales. Az első játékrész végére 7 gólos előnybe kerültünk, így magabiztos vezetéssel mehettünk pihenőre.
A második játékrészt mi kezdtük, és rögtön érkezett is az első találat: Martinovic kanyarodott be középre, majd betörésből higgadtan fejezte be az akciót. Védekezésben a két hármas poszton Ligetvári és Petrus állt be, amit sokan már előre izgatottan vártak ebben a szezonban. A kapuban Appelgren kezdte a félidőt.
Az első percekben tovább nőtt a különbség: 13–23-nál már tíz gól volt a javunkra. A jó védekezés és a kapusteljesítmény rendre gyors indításokhoz vezetett, amelyeket könyörtelenül kihasználtunk szélsőink révén. A 45. percben 21–31 állt a kijelzőn, és Szabó Levente pályára lépésével kiderült az is – Xavier Pascual mester mindenkinek lehetőséget tudott adni.
A 10 gólos előny magabiztosan kitartott, a mérkőzés hajrájában pedig már nem maradt nyitott kérdés sem. A tempó ugyan mérséklődött, de a játék képe egyértelmű maradt – a találkozó tipikus idénykezdő meccs jelleget mutatott. Sok következtetést levonni nem érdemes, megyünk tovább, munka, munka, munka. Pénteken pedig jön az AlAhly.
A vége: 28-38.
Besiktas – One Veszprém HC 28-38
Besiktas: Joan Amigo (2) Arda Yildiz (3) Javier Castro Pena (2) Bugra Olgun (1) Enis Hacioglu (4) Emre Babacan (2) Eduardo Gurbind (1) Aper Aydin (1) Danyel Kaya (1) Sevket Yagmuroglu( 5) Ibrahim Öztürk (3) Koray Ayar (3)
One Veszprém HC: Ali Zein (2) Hugo Descat (4) Ahmed Adel (3) Thiagus Petrus (2) Ivan Martinovic (5) Gasper Marguc (4) Yehia ElDeraa (3) Ligetvári Patrik (1) Dopjera Ádám (2) Molnár Robin (1) Bjarki Mar Elisson (4) Nedim Remili (5) Luka Cindric (1) Kardos Márton (1)
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.