Telt ház előtt, jó hangulatban indult a PLER-Budapest elleni magyar bajnokink, de még mielőtt a hazai drukkerek belelkesültek volna, hogy az OTP Bank-Pick Szeged után a One Veszprémet is megszorongatják, csapatunk 6-0-s rohammal indított. Két szélsőnk, Gasper Marguc és Gáncs-Pető Máté ebben az időszakban öt gólt tette be a „közösbe” (a hatodik gól a bal felsőt „kitakarító” Ivan Martinovic érdeme volt), Rodrigo Corrales meg pár ziccervédést, így állt össze a meccs kimenetelét alapvetően eldöntő első hat perc.
A félidő közepe pedig a „pillanat örömét” jelentő jeleneteket is hozott. Ligetvári Patrik az elsőrangú védőmunkáját például lerohanásból, a beálló pozíciójából szerzett góllal koronázta meg, Corrales úgy védett hetest, hogy előtte Mikael Appelgren a padról bemondta, hova lövi Sunajko Stefan, Ahmed Hesham meg a padról jött, látott, bombázott és 13-3-nál először vezettünk tíz góllal.
Azonban a jó első negyedóra mintha túlságosan is megnyugtatta volna a fiúkat, támadásban sokkal több lett a pontatlanság, amit a PLER könnyű gólokkal büntetett. 18-12-es vezetésünknél ennek logikus következménye is volt egy Xavi Pascual-időkérés, ami már csak a mimika alapján sem tűnt nyugodtnak…
Igazából nem is az időkérés, hanem a szünet hozott némi megnyugvást, a második félidő elején Corrales hat percen át nem kapott gólt, az előnyt pedig sikerült nyolcgólosra „visszatornázni”. A 42. percben újra kétszámjegyű volt a két együttes közötti különbség, viszont a hazaiak mindent megtettek azért, hogy ez ne így legyen. Szimpatikusan küzdöttek, a kapuba beálló, fiatal Borsos Máté több bravúrt is bemutatott, de ez végül kevésnek bizonyult. A hazai pályán elért 42-21 után most 36-23-ra nyertünk a PLER ellen, és 16 mérkőzés után is százszázalékos teljesítménnyel vezetjük a tabellát.
Lepsényi Sándor, a PLER-Budapest vezetőedzője: „Mindig öröm a Veszprémet vendégül látni, és örülök, hogy maximálisan megtiszteltek bennünket. A meccs eleje borzasztó volt, de azt hiszem, az az én hibám volt, mert azt gondoltam, a fiatalok nekiesnek a Veszprémnek, erre megszeppentek. Corrales elképesztően védett, sok ziccert rontottunk, ha szorosabb meccset akarunk játszani a Veszprémmel, ez nem fér bele. Kicsit szerettünk volna közelebb lenni a Veszprémhez, ez nem sikerült, viszont több jó egyéni teljesítmény is akadt nálunk, emiatt nem keserű a szánk íze. A közönségünk szenzációs volt, ezúton is köszönünk neki mindent. A Veszprémnek pedig szeretnék sok sikert kívánni a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is.
Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője: „Mindig nagyon jó érzés telt házas arénában, remek hangulatban játszani. Ez a sport egyik lényege. Remekül kezdtünk, működött a védekezésünk, Rodri pedig szenzációsan védett. Ha ilyen meccsen megvan a kellő előny, utána már könnyebb minden. A huszadik perc körül sajnos a csapat visszaesett, de remélem, sikerült a fiúkkal megértetni, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő. A második félidő már rendben volt, de még egyszer mondom, nem engedhetünk meg magunknak még egyszer olyan tíz percet, amikor nem a mi szintünkön játszunk.
Moczó Márkó, a PLER átlövője: „Születésnapi ajándéknak fogom fel, hogy ma bemutatkozhattam az élvonalban és még gólokat is lőhettem. Csütörtökön néztem a Veszprém kielcei meccsét és mondogattam magamban, szombaton ellene játszhatok. Köszönöm az edzőmnek a lehetőséget! Izgultam, de amikor pályára léptem, leküzdöttem magamnak mindent, és beleadtam, amit csak tudtam.”
Molnár Robin, a One Veszprém szélsője: „Ahogyan Pasqui is mondta, nagyon jól kezdtünk, közétettük azt a különbséget, amire ilyenkor szükség van az elején. Sajnos utána jött egy kis formahanyatlás, de a második félidőre rendeztük a sorainkat. Köszönjük a közönség támogatását!
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.