2026-03-08 18:00 K&H Liga Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
A 2026-ban öt tétmeccsen elszenvedett öt vereség keservei az egyik, a nantes-i túra fizikai és mentális kínjai a másik oldalon, ehhez képest a nőnapi hangulatban, virágátadással felvezetett HE-DO B. Braun Gyöngyös-One Veszprém mérkőzés első félideje olykor élvezetes játékot hozott. Az élvezeti értéket növelte a 38 szerzett gól, amelyből mi 22-vel vettük ki a részünket. A legélesebb lövészünk Gasper Marguc volt, aki egy rontott lövéssel (az egy hetes volt…) jutott el hat gólig, míg a lövősorból a négyig jutó Ivan Martinovicot érdemes kiemelni. Persze, ne feledkezzünk el Ali Zein kínai figurából szerzett góljáról sem, ahogyan illik kiemelni a 30 perc alatt 10 védésig jutó Mikael Appelgren produkcióját is.
A szünetben a rászorulók megsegítésére kezdeményezett gyöngyösi jótékonysági akció „eredménye” érkezett meg a pályára csordultig rakott bevásárlókocsikban, klubunkat Dr. Bartha Csaba vezérigazgató képviselte. A velünk szemben már addig is roppant sportszerű közönség („Szervusz, Veszprém, szervusz!” – volt például az egyik köszöntés az első játékrészben) értékelte a gesztust, ahogyan a szünetet követő néhány Marczika Barnabás-védést is, ami rövid felzárkózási folyamatba hajszolta bele a Gyöngyöst.
Mínusz ötnél aztán megállt a folyamat, és az M betűs szekció (Martinovic, Molnár, Marguc) vezetésével jött egy 9-0-s sorozat, ami minden kérdést eldöntött. Illetve egyet az még nem. Merthogy Gasper Marguc ipari méretben szórta a gólokat, és egyre jobban közeledett a Veszprém-mezben tétmeccsen lőtt 1700. találatához. És amikor 36-19-re alakította az eredményt, össze is jött a jubileumi gól!
Csapatunknak pedig a 18. bajnoki győzelem, végül 19 gólos különbséggel.
HE-DO B. Braun Gyöngyös-One Veszprém 27–46 (16–22) HE-DO B. Braun Gyöngyös: Marczika, Tomic, Skledar – Ubornyák 2, Daniel Mendes 5, Jaros, Tomic, Lang 4, Hegedűs M. 4, Bálint 1, Nagy Á., Edwards 7, Végh B. 2, Gráf 1, Dobi, Jóga 1. One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Petrus, Martinovic 8, Hesham 2, Ligetvári, Marguc 12, Cindric, Dopjera 1, Remili 5, Y. ElDeraa 4, Dodic, Pechmalbec 6, Adel 3, Molnár R. 3, Ali Zein 2. Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc Hétméteresek: 1/0, ill. 4/2
NYILATKOZATOK
Bíró Balázs, a HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzője: „Nekünk a jövő szombati bajnoki a fontos, mi már a Komló ellen is gyakoroltunk ma. A két csapat között megvan a különbség, ma is kijött, de a fiúkat nem tudom elmarasztalni, mert küzdöttek becsülettel.
Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője: „Megint csak azt tudom mondani, amit a kupameccs után is: telt ház előtt, jó meccsen élmény Gyöngyösön játszani, ez kiváló reklámja a sportágunknak. Nem egyszerű egy olyan vereség után pályára lépni, mint amilyet mi szenvedtünk el Nantes-ban. Most mindenki meg akarta mutatni, az csak hiba volt, nem az az igazi arcunk. Jól kezdtünk, küzdöttünk, hajtottunk, a kapus védett labdákat. De meg kell értenie mindenkinek, bizonyos meccseken ennél is több kell. A Gyöngyös most nem büntette meg a hibáinkat… A második félidőben végig éreztem, hogy nem csak nyerni akarunk, de ki akarjuk végezni az ellenfelet. Megmutattuk, hatvan percig is tudunk jók lenni. Sajnálom a Gyöngyöst, mert egy nagyon koncentrált, nagyon igyekvő Veszprémbe futott bele. Erre kell építenünk. Nagyon mérgesek vagyunk magunkra, mert tudjuk, ilyen játékra is képesek vagyunk bárki ellen. Sajnálom a szurkolóinkat, hogy ezt nem mindig tudtuk megmutatni nekik, de bízom benne, képesek leszünk őket kárpótolni az idény hátralévő részében.”
Dobi Sándor, a HE-DO B. Braun Gyöngyös beállósa: „Gratulálok a Veszprémnek, sajnos megint bebizonyosodott, más kávéház a két csapat. Voltak részcéljaink a mérkőzésen, élvezni akartuk a játékot, sokat futni, de nekünk a következő, a Komló elleni bajnoki a fontos. Ott kell száz százalékot vagy annál többet is hozni, hogy két ponttal térjünk haza.”
Gasper Marguc, a One Veszprém szélsője: „Ahogyan az edzőnk is mondta, Gyöngyösön mindig jó játszani. De abban is egyetértek vele, hogy tőlünk ennél is több kell, ha nagy dolgokat szeretnénk elérni. A szezon legfontosabb része következik, most osztják a trófeákat, mi pedig ott akarunk lenni. Ahhoz viszont extra lépések kellenek, fejlődnünk kell játékban és önbizalomban is. Még egyszer köszönünk mindent a gyöngyösi közönségnek, a csapatnak pedig sok sikert kívánok a folytatásban.”
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.