A döntőhöz méltó hangulatban, teltház előtt, a helyi speaker hosszúra nyúlt, hangulatos felvezetésével vette kezdetét a finálé. A következő kezdősorral indítottuk útnak a doboji torna utolsó felvonását:Elísson, Zein, ElDeraa, Remili, Marguc, Adel, a kapuban pedigCorrales, míg a padon Petrus várta a bevetést.
Az első percekben kevés gól született, támadásban sok hibával játszottunk, a Gummersbach kapusa több bravúrt is bemutatott – így a németek diktálták a tempót. A 10. percben 5–3 állt a doboji eredményjelzőn, majd egy újabb eladott labda és gyorsindítás utánXavier Pascual időt kért.
Ezután jött a fordulat: zsinórbannégy gólt szereztünk, átvettük a vezetést, és ekkor már a német kispad is időt kért. A folyamatos cserék dinamizmust hoztak a játékunkba, de a Gummersbach is tartotta a lépést, ígyegy gólos előnnyelvonultunk szünetre (12–13).
A második játékrész rögtön egy német találattal indult – Appelgren váltotta Corrales-t, (kapusaink ezúttal is felezték a meccset.) A gólok felváltva estek,19–19-nél ismét egálvolt az állás. A hajrára igazi izgalmakat élhettünk át: az 53. percben Hesham kiállításával kettős emberhátrányba kerültünk, amit kihasználva a Gummersbach átvette a vezetést.
Ám a végén megmutattuk, miért vagyunkegy csapat: feszes védekezéssel és pontos befejezésekkel újra nálunk volt az előny. 24–26-nál két perccel a vége előtt a német mester időt kért, de okos mendzselve le mind a hatvan percet, már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet.
Végeredmény: 25–27 – a Doboji torna győztese a One Veszprém HC!
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.