2026-02-19 18:45 EHF Bajnokok Ligája Hala Legionow
Amikor Ahmed Hesham bődületes bal felső sarkos, illetve Hugo Descat hetesből szerzett gólja után vezettünk 2-1-re a Kielce otthonában a Bajnokok Ligája első 2026-os fordulójában, aligha gondolhattunk arra, hogy legközelebb 6-2-es lengyel előnynél „szólunk hozzá” a meccshez. Arra meg főképp nem, hogy a hazaiak 8-3-ra és 9-4-re is meg tudnak lépni.
Xavi Pascual pedig időkérés helyett rábízta a csapatára, hogy rángassa ki magát abból a gödörből, amibe védekezés- és támadásbeli pontatlanságok miatt saját magát „beletolta”. És jó volt látni az együttes reakcióját! A védekezés feszesebb lett, elöl az átlövések „ültek” (a két fő bombázó, Hesham és az első félidőben hibátlanul lövő Ivan Martinovic összesen hét góllal zárta a játékrészt!), meg jöttek a szokatlan megoldások is. Mert azt azért nem igazán szoktuk meg, hogy Yanis Lenne és Luka Cindric is klasszikus átlövésből találjon be! Össze is jött egy 7-1-es „roham” a részünkről, aminek köszönhetően 14-12-nél először vezettünk két góllal. Bár innen még visszajött a Kielce, két Eb-bronzérmes horvát légiósunk, Martinovic és Cindric villanásával (utóbbi előtt az új szerzemény, Stefan Dodic bátran felvállalta a vezetőedző által kért egy az egyet!) 19-17-es előnnyel vonulhattunk pihenőre.
A második félidő Martinovic és Hesham rakétájával indult, négygólos fórban kezdett minden szépnek és jónak tűnni, erre 22-22-nél újra tombolt a Hala Legionów népe. Ezt követően kicsit egyszerűsödött a játék képe, hiszen valamelyik belső emberünk lőtt egy óriási gólt, amire válaszoltak a lengyelek. Sajnos mi lettünk előbb pontatlanok, emiatt a 48. percben visszavették a vezetést a hazaiak, de sorrendben Cindric, Appelgren és Descat villanásával egy perccel később már megint vezettünk. Talant Dujshebaev ekkor kért időt, de az ötletére tökéletes védekezés és egy Appelgren-hárítás volt a válaszunk!
Az őrült rohanásnak azonban messze nem volt még vége! Emberhátrányban is kezdeményezőek maradtunk, hála Hesham duplájának, de mivel a lengyel támadások is gördülékenyek voltak, 34-34-gyel mentünk bele az utolsó négy percbe. Aztán mi belehibáztunk a támadásainkba (többek között egy hetes is kimaradt), ők nem, így két perccel a vége előtt 35-34 volt „oda”. És innen minden megmozdulás kulcsfontosságú volt. Jó védekezéssel, majd egy összetett támadással (Monar helyett Karaleket állították ki, Heshamot ápolni kellett, de aztán csak ő varrta be a kapuba a labdát) egyenlítettünk, de sajnos Appelgren tehetetlennek bizonyult Jarosiewicz büntetőjével szemben. Még volt egy labdánk a döntetlenhez, de Hesham nem találta el a kaput, így biztossá vált, hogy a csoportból ugyan továbbjutunk, de már a playoffban pályára kell lépnünk.
Kielce – One Veszprém 36–35 (17–19) Kielce: Morawski, Cordalija, Ferlin – Olejniczak, Sicko 5, A. Dujshebaev 6, Kounkoud 2, Maqueda 2, Moryto, D. Dujshebaev 4, Latosinski, Karalek 5, Vlah 2, Monar, Jarosiewicz 6, Nahi 4. One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Petrus, Martinovic 7, Descat 4, Hesham 9, Elisson 3, Ligetvári, Marguc, Cindric 6, Lenne 3, Y. ElDeraa 1, Dodic, Pechmalbec 1, Adel 1, Ali Zein. Kiállítások: 2 perc, ill. 8 perc Hétméteresek: 6/6, ill. 4/3
NYILATKOZATOK Xavi Pascual, a One Veszprém vezetőedzője: „Büszke vagyok a csapatomra, amiért hatvan percen át küzdött. Sajnos a távoli lövésekkel gondjaink voltak, sok gólt kaptunk tíz méterről, emiatt ki kellett tolnunk a védekezésünket, így meg egy az egy elleni ziccerek adódtak a lengyelek előtt. Többet kellene segíteni a kapusainknak. Sok helyzetre találtunk megoldást, de sajnos nem mindenre. Talant is sok mindenre készült, én is, az ilyen egygólos meccsek nagyon jók a kézilabdának, de nem nekünk, edzőknek. Mi ezeket alaposan megszenvedjük. Gratulálok a Kielcének, holnaptól dolgozunk tovább idénybeli céljaink eléréséért.
Dragan Pechmalbec, a One Veszprém beállósa: „Mindig nagyon rossz érzés kikapni… Kielcében komplikált játszani, most sem volt másképp. Igazi harc volt, de talán inkább háború. Sajnos a pálya mindkét oldalán sokat hibáztunk, és nem minden helyzetben voltunk annyira agresszívek, mint ők. A végén egy gól döntött, fájdalom, nem a mi javunkra. Nagyon fontos, hogy a most elkövetett hibáinkat mihamarabb kijavítsuk, és már csak a jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzésen járhat az eszünk.”
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.