Xavi Pascual: ”Komolyan vettük a mérkőzést, hiszen minden ellenfélnek meg kell adni a tiszteletet. Természetesen nagyobb játékerőt képviselünk a Burgannál, ráadásul több játékosuk sem lépett pályára, így ma könnyebb dolgunk volt. Most már a Barça elleni döntőre összpontosítunk, amely nagyon nehéz lesz.”
Imre Bence: ”Először is köszönjük szépen a szurkolóknak, hogy kilátogattak ide, Egyiptomba. Nagyon-nagyon örülünk, hogy itt vannak velünk, és itt is lesznek. A mérkőzésen mindent megtettünk azért, hogy kijátsszuk magunkat. Próbáltuk edzőmeccsként, edzésként felfogni, hogy tényleg fussunk és egy kicsit elfáradjunk. Azt gondolom, mindenki beletette, amit kellett, úgyhogy gratulálok a csapatnak. Innentől pedig készülünk a döntőre.”
One Veszprém HC - RK Partizan AdmiralBet 38-28 (18-15)
2026-10-14 09:20
Oktatóanyag az applikációhoz
2026-10-13 09:20
Xavi Pascual: Nem szabad azzal foglalkoznunk, ami a múlt héten történt. Most kizárólag az számít, ami előttünk áll.
2026-10-12 09:20
Gáncs-Pető Máté: Belgrádban is nagyon mellettem volt a csapat, ugyanúgy támogattak, mint bármelyik mérkőzésen
2026-10-09 20:00
One Veszprém HC - Eger 48 - 29 (29-12)
2026-10-08 13:00
Beharangozó: One Veszprém HC – Eger
2026-10-07 20:30
Dragan Pechmalbec: A legfontosabb, hogy megszereztük a két pontot, és győzelemmel térhetünk haza Veszprémbe.”
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.