KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Balatonfüredi KSE - Telekom Veszprém 2021. 08. 14. 11:00
26 28 3 2 4 2 6 3
Közvetíti:

Telekom Veszprém
41
HE-DO B.Braun Gyöngyös
30
Felkészülési mérkőzések
()
Aug. 08. Szombat, 13:00
Veszprém Aréna
A második felkészülési mérkőzésén a Telekom Veszprém a Gyöngyöst látta vendégül, továbbra is zárt kapuk mögött. A vendég együttes kezdte a találkozót rögtön egy góllal, amire Nenadic válaszolt. Felváltva estek a gólok és jó tempóban kezdtek a csapatok (7. perc 4-4). Nilsson szórta a gólokat a mérkőzés elején, akit könnyedén találtak meg a társak beállóban. Nem a kapusokról szólt az első negyed óra, mindkét csapat 10 alkalommal talált a hálóba. A 20. percre a gyöngyösi alakulat 2 góllal meglépett (11-13), amit három gyors veszprémi gól és vendég időkérés követett. Mindkét csapat hatosfalas védekezést alkalmazott, kevés sikerrel. Az edzők folyamatosan rotálták csapatukat, a Gyöngyös így is tapadt a Veszprémre. Cupara pár szép védésének is köszönhetően a félidőre sikerült 5 gólos előnyre szert tenni.
 
A második félidő 3 villámgyors Veszprém góllal indult, majd a 36. percben már 10 gól volt a felek között (28-18). Yahia remek gólokat szerzett, de összességében szép akciókat vezetett a hazai csapat Nenadic irányításával. A félidő közepére már 30 gól fölé jutott a veszprémi gárda. A kapuban immár Székely állt és védett pár szép lövést. 10 perccel a vége előtt újabb gyöngyösi időkérés jött 35-26-os állásnál. Davis mester több felállásban is próbálgatta csapatát és a lőtt gólok számával elégedett lehetett, a kapott gólok mennyiségével viszont kevésbe. A végére 10 gól fölé nőtt a különbség és magabiztos hazai siker született.
Telekom Veszprém – HE-DO B.Braun Gyöngyös 41:30
 
Telekom Veszprém: Cupara, Székely – Manaskov 5 (1), Yahia 3, Moraes 6, Tonnesen 1, Nilsson 4, Markussen 1, Ligetvári 3, Strlek4, Blagotinsek 5, Shishkarev 4, Nenadic 2, Mahé, Maqueda 1, Borozan 2
 
HE-DO B.Braun Gyöngyös: Merkovszki, Nagy – Papp 1, Urbán 2, Halász, Tóth, Ubornyák 1, Varsandán 1, Hegedűs 2, Gábori, Duris 4, Vilovski 5, Gerdán, Herceg 3, Gráf 5 (1), Markez 6 (1)
 
Hétméteresek: 1/1 ill. 3/2
Kiállítások: 6 perc ill. 2 perc
David Davis: A mai már sokkal jobb volt, mint legutóbb. Meg tudtuk mutatni, mennek azok a dolgok, amiket edzésen gyakoroltunk. A hozzáállás jobb volt ma, kicsit pihentebbek voltak a játékosok, és megtalálták a ritmust. Elégedett vagyok a srácok teljesítményével.
 
Rogerio Moraes: Sokkal jobban kezdtünk, mint a Tatabánya ellen. Jobban szerettünk volna játszani, és megmutatni az edzőnknek, hogy tudunk jól is szerepelni. Az első félidő nem volt olyan magasszintű, de a második már jobb volt, sikerült kialakítanunk egy nagyobb különbséget. Fontos volt, hogy megmutassuk magunknak, hogy mindennap tudunk fejlődni.
 
Sándor Ákos: Nagyon jó mérkőzést játszottunk, és végre látható volt a csapat játékán az, amit mi szerettünk volna játszani. Eredménytől függetlenül gratulálok a csapatomnak, és a Veszprémnek is sok sikert kívánok. Nehézkes volt az eddigi felkészülésünk, hiszen sok idő maradt ki kézilabda nélkül. Próbáljuk az új dolgokat gyakorolni. Lesz a srácoknak egy hét aktív pihenőjük, de mire visszatérnek, már meg van a tervünk Konkoly Csaba vezetőedzővel.
 
Nagy Benedek: Jó volt újra Veszprémben lenni. Szerintem mindkét csapatnak sokat használt ez a mérkőzés. Idáig elég sok meccset játszottunk, most következik egy kis pihenés. Az első félidőben jól tartottuk magunkat, de mindenki tudja, hogy nem mi voltunk az esélyesek.
Egyéb
TAO-S TÁMOGATÁSOK: Határozat • Program • Veszprém Aréna
Statisztikák
Frissítve 2021.07.12.
Letöltés
 
BAJNOKSÁG (NB I)
A legjobb góllövő
Éles József       1606 Gól
NEMZETKÖZI KUPA
A legjobb góllövő
Perez Carlos       640 Gól
ÖSSZESEN
A legjobb góllövő
Éles József       2548 Gól
Névadó partnerünk
Kiemelt partnereink
Kiemelt partnereink
Balluff Kft. // Broadway Ticket Hungary Kft. // MKB Bank Zrt. // OMV Hungária Kft. // Reaszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. // Ring Autó Kft. // UNI-CITY Betongyártó és Kereskedelmi Kft.
További támogatóink
3 for IT Kft. // Agroterm Kft. // Alarmtronic Kft. // Allegro Cafe Kft. // Balaton Ré-busz Kft. // Betekints Wellness és Konferenica Hotel // Continental Automotive Hungary Kft. // Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. // Cső-Kötő Kft. // Danubiana Borkereskedő és Termelő Kft. // Debreczenyi és Társa Építésszervezési, Településtervezési, Tanácsadó Kft. // Elektro-Center Kft. // Geovol Kft. // Gépbér Színpad Kft. // Hor-Koll Kft. // Industrie Elektrik Villamosipari Kft. // Ingaforg Zrt. // Isotonic Kft. // JFT Kft. // Locargo Kft. // LV International Kft. // Maximál Zrt. // McDonald's veszprémi étterme // Mono-A Vill Kft. // MTD Hungária Kft. // Noa Építő Magyarország Kft. // Növényorvos 2005 Kft. // Nutri 8 Kft. // Oliva Hotel & Étterem // Original-Tech Kft. // Pharma Nord Kft. // Pol-S Kft. // Poli Computer PC Kft. // Practical Építőipari Kft. // Presenta Kft. // RKT-Security Hungary Kft. // S.I. 55 Kft. (Hotel Historia) // Solymár-Szalay Kft. // Tensi Tours Kft. // The Cube Kft. // Vesztergombi Pincészet // WOSS Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. // Zolamedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.


Elfelejtette jelszavát?