Balatonfüredi KSE 32:31 Telekom Veszprém
2021-08-14 12:38
In English
 
Az első felkészülési mérkőzésen a Telekom Veszprém a Balatonfüred otthonába látogatott.
Alaposan bekezdett a Veszprém, 2 perc után 0-3 volt az állás. A hazaiaknál Szöllősi volt kétszer eredményes, míg a Veszprémben Szabó Tas kezdett és talált a kapuba (7. perc 3-4). Nagyon keményen védekezett a Veszprém, gyorsan kétszer is emberhátrányba került, miközben a Füred kiegyenlített (5-5). Mindkét oldalon sok technikai hiba jellemezte a játékot, érezhetően még idény eleji formában kézilabdáztak a csapatok. Marguc remek indítás góljával újra a Veszprémnél volt az előny a félidő közepén (6-7). Barátságos meccshez képest kemény csata volt sok kiállítással. Cupara remek hatékonysággal védett, majd szép passzokat adott Margucnak, aki biztos kézzel értékesítette helyzeteit. A félidőre döntetlennel vonultak a felek.
 
A második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 9 perc játék után két góllal ellépett a Füred. Ilic több variációt is próbálgatott mind támadásban, mind védekezésben. A piros mezes vendégek megteremtették a helyzeteiket, de sok volt még a hiba a befejezéseknél. A második félidőben felgyorsult a játék, potyogtak rendesen a gólok. de a Füred a félidő közepén továbbra is két góllal vezetett (24-22). Marguc sajnos büntetőt hibázott, míg a Füred nem hagyta ki a hétméterest és 4 góllal megléptek. Egy sérülés és a hiányzók miatt Marguc kénytelen volt jobbátlövő poszton játszani a félidő nagy részében. Pillanatok alatt visszajött a Veszprém 1 gólra, majd Nilsson kiállítása után újra a 3 gólos vezetésért támadott a Füred, de Cupara bravúrral védett. A hajrá nagyon izgalmas volt, az utolsó négy perc döntetlennél kezdődött. A végére maradt az egy gólos különbség a hazaiak javára.
 
Momir Ilic, a Telekom Veszprém vezetőedzője:
Egy nagyon kemény edzőtábor után érkeztünk Balatonfüredre. A mérkőzés első felében jól kézilabdáztunk, utána viszont visszaestünk támadásban és védekezésben is. Sokat kell dolgoznunk, az 5-6 hiányzó játékosainkkal kiegészülve sokkal jobb játékot fogunk nyújtani.
 
Végeredmény:
Balatonfüredi KSE – Telekom Veszprém 32:31 (13:13)
 
 
A mérkőzés statisztikája:
 
Balatonfüredi KSE
Nr Név Össz. EE EH 7m Jsz Bsz 6m 9m As K7 Sga 2p 2+2p Piros LEl LSz Blk
3 Kemény László 5/8 0/1 1/1 - 0/1 - 5/7 - - 1 - - - - - - -
6 Varga Márton 2/5 - - - - - - 2/5 - - 1 1 - - - - -
7 Bóka Bendegúz 2/3 1/1 - - - 2/2 0/1 - - - - - - - - 1 -
9 Szemtán Máté - - - - - - - - 2 2 - - - - - - -
10 Németh Balázs 1/2 - - 0/1 - - - 1/1 - - - - - - - - -
13 Gostovic Milan 5/8 3/3 - 3/3 - - 1/1 2/5 1 - - - - - 1 - -
14 Szöllősi Balázs 6/9 2/3 - 2/3 - - 3/3 1/3 5 - - - - - - - -
21 Andó Arián - - - - - - - - - - - - - - - - -
22 Topic Petar 3/5 1/2 - - - - 2/3 - - 2 - 1 - - - - -
24 Dénes János - - - - - - - - - - - - - - - - -
26 Rodriguez Pedro 8/10 0/2 1/1 - 4/6 - 4/4 - - - - - - - - - -
30 Ág Bálint - - - - - - - - - - - - - - - - -
32 Ágoston Áron - - - - - - - - - - - - - - - - -
44 Malinovic Dejan - - - - - - - - - - - - - - - - -
48 Szűcs Bence - - - - - - - - - - - 1 - - - - -
89 Brandt Balázs - - - - - - - - - - - - - - - - -
90 Draskovics Gellért 0/1 - - - - - - 0/1 - - - - - - - - -
  Balatonfüredi KSE 32/51 7/12 2/2 5/7 4/7 2/2 15/19 6/15 - - 1 3 - - 1 1 -
 
Kapus Össz Mezőny Hétm. Szdobás Táv. Rendezett v. Rzetlen v.
Andó Arián 4/15 [27%] 4/14 [29%] 0/1 [0%] - 0/1 [0%] 4/8 [50%] 0/6 [0%]
Ágoston Áron 8/28 [29%] 8/26 [31%] 0/2 [0%] - - 4/19 [21%] 4/7 [57%]

Telekom Veszprém
Nr Név Össz. EE EH 7m Jsz Bsz 6m 9m As K7 Sga 2p 2+2p Piros LEl LSz Blk
2 Manaskov Dejan 4/6 - 2/2 - - 3/4 1/1 - - 1 - - - - - - -
13 Nenadic Petar 9/12 - 2/2 - - 1/1 1/2 7/9 5 - - - - - - - -
16 Vladimir Cupara - - - - - - - - 1 - - - - - - - -
18 Nilsson Andreas 6/6 - 1/1 - - - 6/6 - - 1 - 1 - - - - -
23 Ligetvári Patrik 1/2 1/1 - - - - - 0/1 - - - 1 - - - - 2
24 Marguc Gasper 8/11 1/1 0/1 3/4 3/5 - 1/1 1/1 1 - - 1 - - - - -
31 Blagotinsek Blaz 1/2 - - - - - 1/2 - - - - 2 - - - - 2
45 Dobi Bence - - - - - - - - - - - - - - - - -
46 Szabó Tas 1/2 - - - - - 1/2 - 2 - - - - - - - -
47 Nkousa Dávid - - - - - - - - - - - - - - - - -
48 Dörnyei Borisz 0/1 - - - 0/1 - - - - - - - - - - - -
61 Mikler Krisztián - - - - - - - - - - - - - - - - -
66 Lékai Máté 1/4 - - - - - 1/2 0/2 3 2 - 1 - - 1 - -
88 Sipos Adrián 0/1 - - - - - 0/1 - - - - 1 - - - 1 1
  Telekom Veszprém 31/47 2/2 5/6 3/4 3/6 4/5 12/17 8/13 - - - 7 - - 1 1 5
 
Kapus Össz Mezőny Hétm. Szdobás Táv. Rendezett v. Rzetlen v.
Vladimir Cupara 9/41 [22%] 8/35 [23%] 1/6 [17%] - 1/2 [50%] 7/25 [28%] 1/10 [10%]
Mikler Krisztián - - - - - - -

Összehasonlítás:
Balatonfüredi KSE Statisztikai mutató Telekom Veszprém
12/43 [28%] Védés/Kapura tartó lövés - összes 9/41 [22%]
32/51 [63%] Gól/Lövés - összes 31/47 [66%]
7/12 [58%] Emberelőny 2/2 [100%]
2/2 [100%] Emberhátrány 5/6 [83%]
27/44 [61%] Gól/Lövés - mezőny 28/43 [65%]
5/7 [71%] Gól/Lövés - hétméteres 3/4 [75%]
- Gól/Lövés - szabaddobás -
18/31 [58%] Gól/Lövés - rendezett védelem ellen 19/30 [63%]
- Gól/Lövés - indítás 2/2 [100%]
9/13 [69%] Gól/Lövés - lerohanás 7/11 [64%]
4/7 [57%] Gól/Lövés - jobbszél 3/6 [50%]
2/2 [100%] Gól/Lövés - balszél 4/5 [80%]
6/15 [40%] Gól/Lövés - kilences 8/13 [62%]
15/19 [79%] Gól/Lövés - hatos 12/17 [71%]
1/2 [50%] Gól/Lövés - távolról 1/1 [100%]
6 Passzív játék -
1 Sárgalap -
3 Kétperces kiállítás 7
- Két plusz kétperc -
-
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.