Interjú Császár Gáborral
2020-05-28 11:34
IN ENGLISH
 
Korábbi irányítónk, Császár Gábor remek szezonon van túl, hiszen bár csapata a Bajnokok Ligája D-csoportjának utolsó helyén végzett, ő maga 51 góllal a Kadetten Schaffhausen legjobbja volt. Csaszit a kinti helyzetről kérdeztük, és elmondta véleményét a BL befejezéséről is.
 
 
Hogy vagytok? Hogyan vészeltétek át a karantén idejét, és egyáltalán milyen volt kint a helyzet?
Az az igazság, hogy hirtelen jött ez a rossz és nehéz helyzet. Az első néhány hétben nagyon élveztem, mert sok volt a tennivaló ebben az évben, mivel az aktív pályafutás mellett edzőködöm is. Végre rengeteg időt tudtam tölteni a családdal, de azért meg is fogott egy picit, mert ez a hirtelen váltás nem volt egyszerű. Nem éreztük kint, hogy bármi is történne. Szóltak a klubtól, hogy nincs edzés, nincs csarnoklátogatás, és ne is találkozzunk egymással, szóval a bevásárláson kívül otthon voltunk végig. Ezen az észak-svájci részen szerencsére nagyjából csak 70 fertőzött és egy-két haláleset volt. Ezt a régiót nem igazán érintette a vírus, szóval személy szerint nem sokat éreztem az egészből, meg persze nem is az én korosztályom az igazán veszélyeztetett. Ettől függetlenül nem örültem volna, ha megfertőződünk. Igazából ennyi volt kint, átálltunk arra, hogy a két gyönyörű gyermekünkkel foglalkoztunk. Nem volt egyszerű az sem, 100%-ban apukának lenni. (nevet)
 
Mivel töltöttétek az időt, amíg otthon kellett maradnotok?
Szerencsére március végén és április elején nagyon jó idő volt nálunk, gondolom Magyarországon is. Vettünk biciklit a családnak, a legkisebbet betettük egy ilyen utánfutó szerűségbe, sokat mentünk. Én elkezdtem készülni egy félmaratonra, szóval sokat futottam. Emellett próbáltunk tanulni, és felvenni azt a ritmust, amivel könnyebben át lehetett vészelni ezt az időszakot. Mondjuk most már azért elég volt. Kellene egy kis változás, hogy valami kimozdítson ebből a néhány hónapból. Két vagy három hete elindult az ovi itt Svájcban, szóval egy kicsit most már könnyebb.
 
 
Elég jó szezonod volt Schaffhausenben. Hogyan értékelnéd?
Más helyzet itt a karrier vége felé járni. Egyelőre lekopogom, bár szenvedtem néhány dologgal a szezonban, de összességében fitt vagyok, és most, hogy még van egy év a szerződésemből, úgy érzem, még inkább az akarok lenni. Ez egy extra motiváció. Lehet, ez az utolsó, lehet, hogy tudok még játszani pár évet, attól függ milyen lehetőségek jönnek. Élveztem ezt az idényt. Meglehet, hogy utoljára játszottam a Bajnokok Ligájában, hiszen változik a rendszer. Nagyon remélem, hogy el tud kezdődni a szezon rendesen, mert országon belül nem lesznek problémák az utazással, de a nemzetközi dolgokkal még lesznek kérdőjelek szeptemberben. Igazából egyre jobban élvezem a sportot, valószínűleg azért, mert tudom, hogy nemsokára vége lehet. Kicsit fejben kell rendbe tennem a dolgokat, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy mikor lesz vége, hanem hogy élvezzem, amíg tart.
 
Mit szólsz az EHF döntéséhez, ahogyan lezárták ezt a szezont?
Azt hiszem, nehéz okosnak lenni. Valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ha én Veszprém játékos lennék, vagy edző, vagy éppen csak a VIP-szektorban nézném a mérkőzéseket, akkor nagyon boldog lennék, hogy a csapatom ott van a Final4-ban, úgy, hogy nem kell több meccset játszani, és nincs meg a lehetőség arra, hogy kiessen a csapat. Viszont, ha a Szeged helyében lennék, akkor azt mondanám, hogy nem fair ez a szituáció. Szerintem ez egy olyan döntés, amivel nem igazán lehet mit kezdeni, csak elfogadni mindenkinek. Nekem kézilabda játékosként, rajongva a sportért, ez egy plusz, hogy láthatok december végén és május végén is egy Final4-t. Ha játékos lennék valamelyik csapatban, biztosan megfordulna a fejemben, hogy elképesztően nehéz év lesz, ha mindent sikerült megrendezni. Olimpiai selejtező, világversenyek, talán még olimpia is, két Final4, és mondjuk még egy Bundesligát is végig tolni. Biztos lesznek furcsa megoldások, amik nem tetszenek majd mindenkinek. Én csak azt remélem, hogy valamennyire óvni fogják a játékosokat, mert szerintem ebben az erőltetett menetben könnyen meg lehet sérülni.
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.